Hirdetés
. Hirdetés

Nokia E65 - biztos siker

|

A készülék megjelenésével már nem biztos, hogy a vállatok céges telefonjaikat a Nokia 6230i után Nokia E50-re fogják cserélni.

Hirdetés

Az idei barcelonai 3GSM kongresszuson bemutatott finn újdonság kiemelkedik a megújult Eseries tagjai közül, a telefonra ugyanis jellemző az egyik legmeghatározóbb telefonos divatirányzat, a penge kialakítás, amely csúsztatható (slider) mechanizmussal párosul. A filigrán készülék az első olyan piacra dobott Nokia modell, amely végre elszakadt a szürke árnyalatoktól, és barna-ezüst színkombinációban pompázik. A telefon valóban rendkívül elegáns, bárkinek is adtam a kezébe, az illető azonnal elkezdett hüledezni: "Ez biztos, hogy Nokia?" A finnek valóban elmozdultak az igényesebb üzleti készülékek irányába, mivel a telefon remek anyagokból (a hátlapról tíz ember hitte azt, hogy valódi bőr) lett összerakva, ami pontos illesztésekkel párosul.

A telefon alján találjuk a méretes infraportot és a töltő bemenetét. Jobboldalt helyezkedik el a diktafon és a hangerőszabályzó gombok, felül található a profilválasztó-bekapcsoló gomb, a baloldal pedig üres. A készülék hátlapja levehető, itt található az akkumulátor és a microSD foglalat - szerencsére utóbbi az energiaforrás kiiktatása nélkül is funkcionál. Az E65 kijelzője körül egy tükröződő gyűrű húzódik, ami hajlamos a koszolódásra.

A billentyűzet is némileg szokatlan lehet a Nokia felhasználók számára: a gyorsbillentyűk száma a duplájára növekedett, de a funkciógombok és a hívás kezelésére szolgáló eszközök is vékonyabbak lettek, gyakorlatilag szintén gyűrűt alkotnak a navigációs gomb körül - a menügombot például elsőre alig találtam meg, olyan parányira zsugorodott, pedig gyakran fogjuk használni. A híváselutasító és -fogadó gombok néha túlontúl kicsinek tűntek, ráadásul az elején oda kellett figyelnem, hogy lehetőleg pontosan nyomjam őket meg. A numerikus gombok kellően pontosak és méretesek, bár a legfelső sort igen nehéz elérni a kijelző alja miatt. A telefon szétcsúsztatott állapotban sem túl hosszú, és a szélessége sem zavaró. A vékony és könnyed, 115 grammos felépítés lehetővé teszi, hogy akár zakózsebben is tudjuk hordani a Nokia E65-öt.

Kijelző

A telefon bekapcsolásával a gyors betöltés után elénk tárul a csodálatos kijelző, amely fényereje meglepően erős, a kontraszt igen széles skálán mozog, és a színek is élettel teltek - ez elsősorban a 16 millió megjeleníthető árnyalatnak és a 240×320 pixeles felbontásnak köszönhető.

Szolgáltatások

A kezdőképernyő a szokásos Nokia aktív képernyővel nyit, ahol megtaláljuk a beérkezett üzeneteket, az adott napra esedékes feljegyzéseket és a fontosabb szoftverek ikonjait is. Az új téma határozottan jól áll a telefonnak, ami letisztult formavilágával, szürke és fekete árnyalataival jóval komolyabb hatást kelt, mint az általános, kékes Nokia-téma. A menürendszerbe lépve először 3×4 ikon jelenik meg a kijelzőn, de a mappák sorrendje és tartalma is testre szabható, illetve választhatunk listás nézetet is. A menüben való navigálás meglepően gyors és zökkenőmentes, az operációs rendszer (Symbian) érezhetően gyorsabban teszi a dolgát, mint a korábbi készülékek esetében. A telefonkönyvről elég legyen annyi, hogy elképesztően sok kapcsolathoz elképesztően sok információt rögzíthetünk, egyedi csengőhangot és képet, illetve csoportokat is generálhatunk a nevekhez.

e65.jpg

Az üzenetkezelés természetesen boldogul a teljeskörű MMS-ekkel is (hang, kép, videó), és alkalmas több diából álló üzenet küldésére. A bejövő üzenetekből gyakorlatilag korlátlan mennyisége tárolhatunk. Az elektronikus levelezőrendszer támogatja az e-mailek azonnali fogadását lekérdezés nélkül, illetve beállíthatjuk, hogy az adott levélből mennyit töltsön le a készülék a telefon 50 MB-os belső memóriájára. Az E65 támogatja a POP3, az IMAP4 és az SMTP szabványokat.

A telefon támogatja a Java MIDP 2.0 játékokat és alkalmazásokat is - előbbiből egy darabot se találunk a készüléken. Az irodai szoftverek között érdemes megemlíteni a napi, heti és havi nézettel rendelkező naptárat, a számológépet, a QuickOffice alkalmazást ( Word, Excel, Powerpoint), illetve a valuta- és mértékegység-konvertert. A Screen export porgrammal elvileg a telefon képernyőjét lehet megjeleníteni egy arra alkalmas PC-n, Bluetooth-on keresztül. A szolgáltatást a hazai Nokia bemutatón élőben is láthattuk, sajnos a végeredmény igen kiábrándító - nagyjából félperces késéssel frissült a monitoron az E65 képe. Számos alkalommal vettem igénybe az igen harsány kihangosító funkciót, amellyel még autóban ülve is kényelmesen tudtam telefonálni. Legnagyobb örömömre olyan, ingyenesen is beszerezhető szoftverek lapulnak a telefon memóriájában, mint az általam kedvelt Zip tömörítő és az Adobe PDF-olvasó mobil változata.

Az Eseries nem éppen a beépített kameráiról híres, arra ott van az Nseries. A hátlapba integrált optika maximális felbontása 1600×1200 képpont, amit legjobb minőségre állítva egész éles fotókat kapunk. Természetesen beállíthatjuk a fényerőt, a fokozatosan kalibrálható digitális zoom funkciót, az időzítőt (10, 20 és 30 másodperc), az éjszakai módot, a fehéregyensúlyt és a színeket is. Mobilfény és önarckép-tükör nincs a készülékben, de az elől található VGA kamerával az utóbbi hiányosság orvosolható. A telefon a memória függvényében videó rögzítésére is képes, maximálisan 352×288 pixel méretben. A kamera szoftvere először igen nehézkesen indul el, kell pár másodperc, hogy teljesen betöltődjön.

A kereső sajnos nem használható teljes méretben. Zavaró, hogy a hátlapba épített optikába gyakran belelóg a kezünk, és ezt csak a fotózás végén vesszük észre. Exponálás után feltétlenül tartsuk egyhelyben a készüléket. Az előre telepített 3GPP és RealPlayer lejátszóval filmeket, illetve számos egyéb hangfájlt is le tudunk játszani (MP3, AAC, MIDI, WAV). A telefon támogatja a Microsoft által preferált DRM-technológiát, amellyel elvileg a jogtiszta zenék és filmek forgalmazását biztosítanák.

nokiae6511.jpg

Adatkommunikáció

A Bluetooth végig kiválóan és gyorsan működött együtt más készülékekkel, oda és vissza. Szerencsére a korábban használt készülékeket megjegyzi a telefon, így nem kell állandóan újra megkeresni a céleszközt. A beépített webböngésző már szinte tökéletesen alkalmas a valódi internetezésre, mindössze annyi a gond, hogy a kijelző nem elég széles. A Mini map szolgáltatás itt is megtalálható - az oldalon tudunk le-föl scrollozni, miközben egy kis térképen nyomom lehet követni, hogy éppen merre járunk az oldalon belül. A szörfölés még EDGE hálózaton keresztül is egész élvezhető, de főleg 3G-s lefedettség mellett lehet valód hasznunkra a mobil világháló. Dicséret illeti az Opera és a Nokia programozóit is, mivel a korábban csigalassússággal betöltődő oldalak ha nem is nyújtják az E65-ben ugyanazt azt élményt, mint egy személyi számítógép esetében, de érezhetően sokat fejlődött a szolgáltatás.

Azt igazán nem értem, hogy a Pannon WAP oldalán ha rákattintok egy menüpontra, miért írja ki a telefon: "Nem támogatott tartalom" - mindezt aktív Pannon GPRS-előfizetés és Pannon SIM-kártya mellett. A WiFi használata igen sokat fejlődött, mivel most már működik az állandó hotspotkeresés szoftvere a kezdőképernyőről is - amennyiben a Nokia E65 elérhető hálózatot talál, azt azonnal a tudtunkra adja, és egy kattintással el is érhetjük a hálózatokat. Amennyiben sikerült egy szabad rendszert találnunk, akár gyorsabb letöltési sebességet is elérhetünk - ráadásul ingyenesen -, mint a 3G esetében. A Nokia E65 szinkronizáláshoz USB kábelt (a dobozban mellékelve) javasolok, névjegyek gyors átküldéséhez pedig az infraportot használjuk.

nokiae6512.jpg

Összegzés

Egy valóban elegáns és sokoldalú készüléket hozott össze a Nokia - meglepő, hogy ilyen vékony testbe hogyan sikerült ekkora tudást belepréselni. A divatos megjelenés mellett a szétcsúsztatható mechanikát emelném ki, illetve az érezhetően gyorsabb Symbian operációs rendszert. Szerintem a telefon gyenge pontja az akkumulátor lesz, amely az üzleti készülékek nagy öregjéhez, a Nokia 6310i-hez képest (10 nap rendelkezésre állás egy feltöltéssel) csak 2-3 napig bírja aktív használat mellett - főleg WiFi és 3G használattal lehet gyorsan lemeríteni az energiaforrást.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.