Hirdetés
. Hirdetés

Nokia, szabadesésben

|

A részvények mellett a csúcsmodell okostelefon ára is zuhan. Az árháború maradt a finnek egyetlen lehetősége?

Hirdetés

Noha korai lenne még temetni a Nokiát, tény, hogy nincsenek, nagyon nincsenek jó állapotban. Ezt igazolják azok a hírek is, miszerint a Samsung lenyúlta a Nokia vezető helyét és profitját, mindeközben a finn vállalat jelentőset húzott a nadrágszíjon. Közben (ismét) felreppentek a pletykák, hogy a Microsoft felvásárolja-e a skandináv mobiltelefon-gyártót, ám az elemzők szerint ez nem lenne szerencsés lépés Redmondtól.

Ilyen körülmények között talpra állni szép teljesítmény. A vállalat részvényei igen durva esésben vannak, az év eleje óta több mint 60 százalékos értékvesztést volt kénytelen elkönyvelni a cég. 16 éves mélypontot ért el az elmúlt hetekben, és még nem látszik a gödör alja. Amint az az alábbi grafikonról leolvasható, április elejétől szinte folyamatosan esett; a 2011-es 5-6 dollár közötti ár immár csak 1,8 dollár környékén áll.

Nokia részvények 2012
Nokia részvények 2012

Nokia részvények lejtmenetben (forrás: Google)

Jóárasított Lumiák

Nokia lumia 900
Nokia lumia 900

Új utakon kénytelen tehát járni a Nokia, és ennek egyik következménye, hogy csúcsmodellje árát jelentősen mérsékelték. A Lumia 900 kevesebb mint négy hónappal debütálása után feleannyiba kerül, mint korábban, legalábbis az amerikai AT&T kínálatában: a 100 dolláros árat most egy 1 cent híján 50 dolláros címke váltotta le. Mindezt a finnek „normális stratégiaként” jellemezték, vagyis szerintük semmi kivetnivaló nincsen a durva árcsökkentésben, hiszen azzal más gyártók is élni szoktak. A cég egyik szóvivője úgy nyilatkozott a Wall Street Journalnak, hogy a Samsung Galaxy S II is pontosan ugyanilyen, 50 dolláros árnyesésen esett át, a piacon eltöltött nagyjából hasonló időt követően.

A háttérben valószínűleg a Microsoft Nokia számára kellemetlen lépése állt. A redmondiak ugyanis nemrég jelentették be, hogy legújabb, Windows Phone 8 operációs rendszerük nem fog együttműködni a már piacon levő Windows-os mobilokkal. Vagyis a Lumia 900 hiába számít vadonatújnak, szoftverfrissítést az új OS-re nem fog kapni, és mivel a kifejezetten WP8-ra írt alkalmazások nem lesznek visszafelé kompatibilisek, ezért azokat használni sem tudja majd. Mivel a Lumia „csak” egymagos processzort tartalmaz, még akkor sem hozhatná a WP8 „életérzést”, ha a Nokia ráerőltetné. Ahhoz ugyanis, hogy a platform videós és egyéb szórakoztatási lehetőségeit ki lehessen használni, egyszerűen nem bír elég krafttal a finnek telefonja.

Némileg csökkenti a negatív hír élét, hogy egyrészt az androidos készülékek és az iPhone esetében is bevett gyakorlat, hogy az újabb OS-generációk nem (feltétlenül) jelennek meg a régebbi modellekre. Másrészt egy „köztes” változatot azért ki fog adni a Microsoft: a Windows Phone 7.8 az előd ráncfelvarrt változata lesz, mely külsőségeiben már inkább a WP8-ra hasonlít majd.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.