Hirdetés
. Hirdetés

Nyolc induló az e-útdíj tenderen

|

A határidő szerda délelőtti lejártáig összesen nyolc cég és konzorcium jelentkezett az elektronikus útdíjbeszedési rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljárásra. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. várhatóan október 19-én kéri fel ajánlattételre az indulókat.

Hirdetés

„A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére kiírt, gyorsított közbeszerzési eljárás kapcsán a ma délelőtt 11 órakor lejáró határidőig
8 gazdasági szereplő, illetve konzorcium nyújtotta be részvételi jelentkezését” – írja szerdán kiadott közleményében az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.

Az állami tulajdonban lévő részvénytársaság a kormány szeptember 14-i határozatát követően, a múlt hónap második felében írta ki a gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, összesen harminchat cég jelezte, hogy szeretne indulni a tenderen, és kérte ki a jelentkezéshez szükséges kiegészítő iratokat.

Közülük a ma délelőtt 11 órakor lejáró határidőig nyolcan nyújtották be jelentkezésüket a közbeszerzési eljárásra. Az ÁAK Zrt. közleménye szerint „a kiegészítő iratokat felvevők és a tényleges jelentkezők száma közötti eltérés részben abból adódik, hogy az indulók jellemzően konzorciális megállapodás keretében vesznek részt az eljárásban.”

A részvénytársaság – a közbeszerzési törvényben foglaltaknak megfelelően – hirdetményben tájékoztat majd a jelentkezések előzetes elbírálásának eredményéről, amelyben az ajánlattételre alkalmas gazdasági szereplőket is megjelöli. Az ajánlattételi felhívást a tervek szerint október 19-én küldik el a jelentkezőknek; a tárgyalások lezárására, a végleges ajánlattételi határidő kiírására és az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalára november második felében kerülhet sor. A nyertes ajánlattevővel december első felében köthet szerződést az ÁAK Zrt.

„A közbeszerzésről általánosságban elmondható, hogy technológia-semleges, vagyis nem részesíti előnyben a jelenleg ismert technológiai megoldások egyikét sem. Fontos kitétel, hogy az ajánlattevőknek az elektronikus útdíj rendszer teljes körű implementációjára kell ajánlatot tenniük (tervezés, fejlesztés, beüzemelés, a bevezetés támogatása az első évben, infrastruktúra-támogatás 2022. október 31-ig), amely magában foglalja a díjszedési és díjellenőrzési funkciókat” – ismerteti az eljárás hátterét a közlemény.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.