Hirdetés
. Hirdetés

5,4 milliárdos nyomtatási megtakarítás lóg a levegőben

|

Kitart az OKI a házon belüli nyomtatás stratégiája mellett.

Hirdetés

Egy nemzetközi kutatás szerint mintegy 5,4 milliárd dollárt takaríthatnak meg csak az EMEA térség (Európa, Közel-Kelet és Afrika) vállalkozásai azon, hogy házon belül tartják nyomtatási feladataik döntő részét.

 

A számlák, céges kiadványok, névjegykártyák elkészítése havonta milliós költséget is jelenthet a nagy mennyiségű nyomtatvánnyal dolgozó vállalatoknál. Korábban egyértelmű volt, hogy ezeket a nyomatokat nyomdáktól, vagy külső, nagy nyomtatási kapacitással rendelkező szolgáltatóktól rendelték a cégek, hogy így alacsonyabb egységárat kelljen fizetniük. Gyakran a kis példányszámú munkákkal (pl. névkártyák, alkalmi meghívók, feliratok) is gyorsnyomdákhoz fordulnak a cégek, mivel úgy ítélik meg, hogy nem rendelkeznek megfelelően képzett munkaerővel, a célra alkalmas nyomtatókkal és szoftverekkel.

 

A japán OKI számításai szerint a selejt és a fel nem használt nyomatok nagy száma miatt a megrendelők hamar elveszítik a kezdeti, látszólagos előnyt. Például, egy több ezer példányos nyomdai fejléces levélpapír megrendelés tűnik a legolcsóbb megoldásnak, ám ha a cég telefonszáma, székhelye, e-mail címe az előtt megváltozik, hogy ez a mennyiség elfogyna, akkor a maradék a szemétben landol, felemésztve az alacsony ár adta előnyt és terhelve környezetünket. Ezt támasztja alá a Centre for Economics and Business Research (cebr) 2009-es jelentése, mely szerint az EMEA régió cégei a jelenleg kihelyezett nyomtatási funkciók házon belüli megvalósításával évente 5,4 milliárd dollárt tudnak megtakarítani a selejt anyagokon, mivel csak kellő mennyiségben nyomtatnak, akkor és ott, amikor és ahol arra éppen szükség van. További előny lehet, hogy az elkészült nyomatok azonnal hozzáférhetők – a nyomtatás kiszervezése esetén fellépő nyomdai hibák, selejtek, mennyiségi korlátok és átfutási idők nélkül.

 

Mi kell hozzá?

 

Megjegyeznénk, hogy nem mindenki osztja az OKI álláspontját, mivel a házon belüli marketingkiadvány készítéshez sok mindenre szükség van, emberi erőforrásra, szoftverre, hozzáértésre, megfelelő médiára és olyan nyomtatóra, mely képes ezekre az átlagosnál vastagabb médiákra nyomtatni. Fontos a megfelelő minőség és a kezelhető szintű nyomtatási költség is.

 

Az OKI közleményében azt állítja, hogy minden oldalról képes biztosítani a házon belüli nyomtatás lehetőségét. Hardver oldalról az OKI LED-es, egyenes papírutat biztosító, ezért a vastag médiát is biztonsággal kezelő nyomtatói szolgálnak alapul. Ezekkel a készülékekkel 120 centiméteres reklámcsíkok, névkártyák, meghívók és egyéb kiadványok is készíthetők.

 

 

oki_template_manager_nevkartya_tervezes_.jpg
 

 

 

Szoftver oldalról az OKI januárban megjelent Template Manager 4.0 segédprogramja hivatott megkönnyíteni a munkát, ezt ingyen letöltheti és használhatja minden OKI nyomtató tulajdonos. Korábbi verzióját csak 2009-ben 12 ezren töltötték le, és a magyarul is elérhető szoftver már százezres felhasználótáborral büszkélkedhet – számol be tapasztalatairól a közleményben az OKI hazai leányvállalatának vezetője.

 

Érdi-Krausz Gábor elmondta, ez a szoftver névjegyek, többoldalas kiadványok, vagy akár A3-as, 1200 mm hosszú bannerek tervezését előre beállított sablonokkal támogatja. Kezelése nem nehezebb, mint mondjuk a Microsoft Word szövegszerkesztőé. A program legújabb, 4.0-ás verziója a sablontervekbe különféle információkat, vonalkódokat is képes beszúrni, a változó adatokat − cím- és névlisták, stb. − a forrásadatbázisból önműködően a sablonba illeszti.

 

 

Rugalmasság kérdése

 

Úgy tűnik az OKI a nyomtatás olyan részterületét tárja a világ elé, melyet még nem fedezett fel a legtöbb cég, amikor megtakarítási lehetőségeket keresett. Tesztjeink alapján egyértelmű, hogy nyomtatói valóban alkalmasak az ilyen feladatokra. Megjegyzendő emellett, hogy a vastag média használata kis mértékben biztosan fokozza az alkatrészek kopását, amit számításba kell venni a költségek kalkulálásakor, legalábbis becslés szintjén, amíg konkrét értékek nem ismertek. Mivel egy viszonylag új és nem a többség által bevett megközelítésről van szó, legyen az bármilyen hatékony, ellenállásba ütközik majd. Ugyanakkor, ha a vállalkozások hajlandóak némi rugalmasságra és minimális képzést nyújtanak dolgozóik számára az új feladatokhoz, akkor valóban minden eszköz rendelkezésükre áll ahhoz, hogy házon belül és olcsóbban végezhessék el speciális marketing nyomtatási feladataikat is.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.