Hirdetés
. Hirdetés

Okosabb lesz a Windows 7 Starter

|

A Supersite értesülései szerint a Microsoft eltörölte a háromprogramos korlátot a Windows 7 Starter Edition esetében.

Hirdetés

A Windows ügyekben bennfentesnek számító Supersite információt a redmondi szoftvercég hivatalosan nem erősítette meg (habár nem is cáfolta), mégis logikus lépés lenne e "sapkának" a megszüntetése. Mivel a belső memória méretét továbbra is 1 GB-ban maximalizálják - ami netbookok esetén az általános RAM méret - a felhasználók amúgy sem futtatnának egyszerre 5-6 alkalmazást. Hiszen azok jelentősen belassíthatnák a gépet.

 

 

win7_starter.jpg


Főként, hogy korábban sok szakértő úgy vélte a háromprogramos korlát lehet a netbookokhoz árult Windows 7 legnagyobb gyengesége, ami miatt esetlegesen a vásárlók inkább másik, rivális operációs rendszert választanak majd. Igaz e mellett is megmarad például az az elvetemült korlátozás, amely értelmében a felhasználó nem változtathatják meg a háttérképet.

 

windows7_starter.jpg


A kizárólag új netbook vásárlásával beszerezhető Windows 7 Starter rendelkezni fog például az operációs rendszer új tálcájával, az ugrólistával, a Windows Media Player-rel, az Action Center-rel, a rendszer-visszaállítással és néhány alapjátékkal is. Ellenben a Windows Aero, a HomeGroup és a szinkronizáló központ mind kimarad belőle.

A számítógépgyártóktól kiszivárgott információk szerint csak olyan gépekre lesz telepíthető, amelyeknek kijelző-mérete nem nagyobb 10, 2 colosnál (XP-nél 12,1), valamint maximum 250 GB-os merevlemezzel vagy 64 GB-os SSD-vel (XP-nél: 160 GB/32 GB), 1 GB belső memóriával, legfeljebb 2 GHz-es egymagos processzorral rendelkezik. Ma a piacon kapható netbookok szinte mindegyike megfelel a kritériumoknak.
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.