Hirdetés
. Hirdetés

Olcsóbb telefonálás az intézmények között

|

A mezőberényi önkormányzat belátható időn belül megtérülő beruházása új IP-telefonrendszer kiépítésével csökkenti a közintézmények költségeit.

Hirdetés

A polgármesteri hivatalt és öt további önkormányzati intézményt - iskolát, óvodát - köt össze az az IP-telefonrendszer, amely lassan egy éve működik Mezőberényben. A mintegy 10 millió forintos beruházás megtérülését 3-4 év alatt várják, miután a korábbi, évi 8,5 millió forintos telefonköltség ötmillió körüli összegre csökkent.

Mezőberény önkormányzata egy évvel ezelőtt vágott bele abba a beruházásba, ami a adófizetők pénzén fenntartott intézmények tetemes telefonköltségeit volt hivatva csökkenteni. A település vezetői olyan megoldást kerestek, amely egy ekkora méretű és költségvetésű város számára is megfizethető, belátható időn belül megtérül, és az új alkalmazás a lehető legkevésbé borítja fel a megszokott rendet.

Közbeszerzési eljárás keretében az Avaya IP Office megoldás mellett döntöttek, amelyet a Robert Bosch Kft. Távközlési Üzletága szállított a településnek. A beruházás 10 millió 180 ezer forintjába került az önkormányzatnak, és mint Cservenák Pál Miklós polgármester fogalmazott: azt várták, hogy a 8,5 milliós éves telefonköltség 5 millió körülire csökkenjen.

A költségcsökkentésen túl az új rendszer bevezetését indokolta, hogy a meglévő önkormányzati telefonrendszer elavult, korszerűsítésre és bővítésre szorult. Ugyancsak az új IP technológia alkalmazását indokolta, hogy így végre kihasználhatta az önkormányzat a korábban kiépített optikai hálózat kínálta lehetőségeket.

- Az általunk telepített rendszernek köszönhetően a mezőberényi önkormányzati intézmények egységes hívószámmal hívhatók, egymás között pedig teljesen ingyen kommunikálhatnak - mondta el az Avaya IP Office rendszert telepítő Robert Bosch Kft Távközlési Üzletágának vezetője, Földházi Csaba. - Mindezek mellett a kimenő hívások költségeit is figyelemmel tudja kísérni az önkormányzat, a mobil hívások költségeit pedig a rendszerbe beépített kétcsatornás GSM adapterek csökkentik.

Az önkormányzatoknak ajánlott rendszer ennél is többre képes, hiszen bővíthető olyan egységekkel, amely révén call/contact centert működtethet egy település, vagy akár az információkat automatikusan bemondó IVR-rendszer is elindítható. A mezőberényiek tapasztalata azt mutatja, hogy a beruházás a csökkenő telefonszámlák révén 3-4 év alatt megtérül.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.