Hirdetés
. Hirdetés

Redmondban már leírták a Vistát?

|

A Microsoft alelnöke azt tanácsolta a cégeknek, hogy a Vista helyett már a Windows 7-re összpontosítsanak.

Hirdetés

Minél közelebb kerülünk a Windows 7 megjelenéséhez, annál inkább háttérbe szorul a Microsoft előző operációs rendszere. Legutóbb a redmondi szoftvercég egyik képviselője például már azt tanácsolta a céges hallgatóságának, hogy ha az átálláson gondolkodnak, akkor inkább az új platformot válasszák a Vista helyett.

 

seven_aurora_.jpg


"Ha most kezdenék el a tesztelni a Vistát, akkor a Windows 7 RC-vel összehasonlítva azt ajánlanám, hogy minőségi szempontok miatt inkább az utóbbit válasszák. A legjobb, ha már rögtön az RC tesztelésébe kezdenek bele" - mondta Bill Veghte, a Microsoft Windows céges üzletágának alelnöke a Los Angelesben tartott TechEd konferencián.

Szavai nem lepték meg az InfoWorld-nek nyilatkozó Michael Silvert, a Gartner elemzőjét, aki hasonló véleményen volt. "Amely cég még nem váltott, annak egyértelműen a Windows 7-re kell összpontosítania. A nagyobb kérdés inkább az, hogy mi lesz azokkal, akik éppen a váltás közepén vannak. Felejtsék el a Vistát?" - fogalmazott a lapnak. Majd később hozzátette, hogy ha meg kellene neveznie egy rendszert, amit ki lehet hagyni, akkor a Windows Vista lenne az.

Véleményét egyébként a piackutatási adatok is alátámasztják, amelyek szerint a céges felhasználás tekintetében még mindig az XP dominál. A Forrester Research februári felmérése alapján ugyanis míg a vállalati gépeknek a 71 százalékán az év elején még mindig XP futott, addig a Vista részesedése csak 10 százalék volt.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.