Hirdetés
. Hirdetés

Rekordévre számít ismételten a Rheinmetall

|

A világszerte több mint 25 ezer embert foglalkoztató vállalatcsoport Zalaegerszegen lánctalpas és kerekes járművek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik, Várpalotán pedig gyártóközpontot épít a magyar fegyveres erők lőszerellátására.

Hirdetés

Újabb bevételi rekordot ér el a Rheinmetall 2023-ban a német védelmi ipari és technológiai vállalat vezérigazgatójának várakozása szerint. Armin Papperger, a Magyarországon is tevékenykedő cég vezetője egy pénteken ismertetett interjúban elmondta, hogy 20 és 30 százalék közötti árbevétel-növekedésre számítanak, ami azt jelenti, hogy "2023 újabb rekordév lesz" a több mint 130 éves vállalat történetében.

Egyedül a német szövetségi kormány védelmi beruházási programja révén nagyjából 10 milliárd euró bevételre tehetnek szert. A német hadsereg (Bundeswehr) fejlesztését szolgáló projektek nemcsak Puma páncélozott gyalogsági harcjárművek gyártásáról szólnak, egy sor egyéb megállapodást is aláírtak már - mondta a Armin Papperger a Focus című német hírmagazinnak.

Azzal kapcsolatban, hogy a napokban bejelentették egy ukrajnai harckocsigyár felépítésének tervét, elmondta: hosszú távú stratégia, hogy a Panther nevű új harckocsitípust a megrendelőkkel együttműködésben, "helyben" gyártják. Ugyanakkor az is fontos, hogy "gyorsan segítsünk" - fogalmazott.

Hirdetés

A társaság bevétele a 2022-es pénzügyi évben 6,410 milliárd euró volt, 13 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A működési eredmény - kamat- és adófizetés nélküli eredmény (EBIT) - 754 millió euró volt, ez 27 százalékos növekedés és rekord a vállalat történetében. A rendelésállomány pedig szintén minden korábbinál nagyobbra, 26,6 milliárd euróra emelkedett.

A világszerte több mint 25 ezer embert foglalkoztató vállalatcsoport Zalaegerszegen lánctalpas és kerekes járművek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik, Várpalotán pedig gyártóközpontot épít a magyar fegyveres erők lőszerellátására.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.