Hirdetés
. Hirdetés

Robot úrvezetők vetélkedője

|

Lezajlott a DARPA Urban Challenge, az USA Védelmi Minisztériumának automatikus járművek számára kiírt versenye.

Hirdetés

Közel ötven éve, hogy a Defense Advanced Research Projects Agency (DARPA - Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége) tudományos fejlesztéseket finanszíroz és népszerűsít a katonai technológiák előállításával foglalkozó cégek között. Az elmúlt néhány évben a "Grand Challenge" széria keretében autonóm járművek fejlesztését támogatták. Míg az utolsó két alkalommal "csak" a sivatagi tereppel kellett megbirkózniuk az indulóknak, az idén már sokkal keményebb feladat elé állították őket.

A városi forgalommal kellett szembe nézniük, ami - valljuk be - jó néhány homo sapiensnek sem megy könnyen. A versenykiírás szerint a robotoknak "be kell tartaniuk a KRESZ-t, tudniuk kell besorolni a forgalomba, navigálniuk kell körforgalmakban, meg kell birkózniuk forgalmas kereszteződésekkel, és el kell kerülniük az akadályokat". Mindehhez egyébként mellékelték a kaliforniai KRESZ-könyv egy példányát is. A tulajdonképpeni cél a szimulált utánpótlási küldetések - a harcoló csapatokhoz muníció, élelmiszer és egyebek eljuttatása emberi élet veszélyeztetése nélkül - automatikus végrehajtása.

carnagiemellon01.jpg
A győztes Carnagie Mellon Chevrolet Tahoe SUV-ja
 
 
carnagiemellon02.jpg
A Chevy belseje. A kiírás része volt, hogy a járműveknek ember által is vezethetőnek kell maradniuk, bár ez a beltér úgy fest, mintha vandalizálták volna

Mint emlékezetes, az első Grand Challenge-en egyetlen csapat sem ért célba, de a gyakorlat sokat számít. Ez alkalommal három csapat is célba jutott a 60 mérföldes táv megtételére rendelkezésre álló 6 óra alatt. Az első helyet a Carnagie Mellon, Tartan Racing csapata szerezte meg egy Chevrolet Takoe SUV-val, és ezzel bezsebelték a 2 millió dolláros díjat is. A második a tavalyi győztes, a Stanford Racing Team lett. Tavaly egy Volkswagen Tuareggel győztek a sivatagban, az idén már egy kombi WV Passat - "aki" a Junior nevet kapta - is elegendő volt a szükséges technológia hordozására. Ők 1 millió dollárt vittek haza a teljesítményükért. A harmadik helyen a Virginia Tech csapata, a Team Victor Tango Ford Escape SUV-ja futott be. A félmillió dollárral díjazott Odin nevű robot külön érdekessége, hogy hibrid üzemű.

stanford_junior_3.jpg
A Stanford Juniorja vendégszerepel az egyik szponzornál. A kép az őszi IDF-en készült
 
 
stanford_junior_4.jpg
A hardver elfért a csomagtartóban
 
 
stanford_junior_5.jpg
A környezet térképe a hátsó ülésen lévő ellenőrző konzolon. A vezető helyén viszonylag kevés változtatást lehet felfedezni

A járművek mindegyike radar- és lézerszenzorok segítségével érzékeli környezetét, és nagy pontosságú GPS segítségével állapítja meg, hogy hol van. Mesterséges intelligenciájuk igencsak komoly hardveren fut - az első két járművön nehéz nem észrevenni a szponzorok logói közt az Intelét. Például Junior 64 lézer segítségével készít 3D-s térképet mindenről 65 méteres körzetben, a radarszenzorok pedig akár 32 különböző akadályt is képesek nyomon követni 200 méteres távolságig.

teamvictortango.jpg
A Team Victor Tango Ford SUV-ja. A szponzorok érdeklődése ékes bizonyítéka annak, hogy a verseny a civil alkalmazások fejlesztőit sem hagyja hidegen

A DARPA világosan előre látja a katonai járművek jövőben használatának módját. A pilóta nélküli repülőgépek sikeres alkalmazása után a robotokat a földre akarják hozni. Nem csoda, az Egyesült Államok katonai műveleteinek során a legtöbb áldozatot a járművek elleni bomba- és aknatámadások szedik. A technológia azonban nem csupán a katonai alkalmazásban lehet érdekes. Például a Lexus már forgalmaz automatikusan parkoló járművet, de az is érdekes, hogy az első és harmadik helyezett szponzorai közt is ott van például a munkagépeket - is - gyártó Caterpillar.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.