Hirdetés
. Hirdetés

Samsung X820 - a bankkártya-mobil

|

A világ legvékonyabb telefonja, a mindössze 6,9 mm vastag Samsung X820 a kisebb méretű távirányítók között is formatervezési díjat érdemelne.

Hirdetés

Ha már elegünk van abból, hogy 80 ezer magyar társunkkal egyetemben nekünk is csak egy Motorola V3 lapul a zsebünkben, és már a Duna Plázában sem menő nyakba lógatva hordani, akkor érdemes odafigyelni egy új jövevényre, a Samsung X820-ra. A pengeláz nem akar alábbhagyni. Két ével ezelőtt tágra nyílt szemmmel vártuk a Motorola V3-at, ami elsősorban 13,9 mm-es vastagságával, igen butácska specifikációjával és 150 ezer forintos bruttó kártyafüggetlen árával került a magazinok címoldalára. A Samsung általában a mennyiség és a minőség híve, így egyszerre jelentettek be a nyár végén Párizsban hat darab extravékony telefont, melyek az Ultra Edition névre keresztelt családban kaptak helyet.

Hazánkban már nagyjából mindegyik modell kapható, a legismertebb darab a reklámplakátokon egyre gyakrabban visszaköszönő, de borsos ára miatt talán még nem annyira népszerű Samsung D900 a maga 3 megapixeles kamerájával. Manapság a koreai gyártó is sűrűn esik abba a hiába, hogy egy meglévő sikermodelljének tudását ülteti át más testbe (korábban ebben a kategóriában a Motorola vitte a pálmát), éppen ezért a Samsung divatmodellje, az E900 kísértetiesen hasonlít a specifikáció szempontjából jelen tesztalanyunkra.

Távirányító vagy bankkártya?

A Samsung X820 filigrán alkata már-már anorexiásnak is nevezhető. Elképesztően karcsúra sikeredett. Hivatalos vastagsága 6,9 milliméter, de ne felejtsük el, hogy ezt az értéket a telefon tetején a kamera optikájából kifolyólag mérték. Lejjebb haladva inkább a 0,5 mm felé konvergálunk, egy kamera nélküli verzió még hiányzik az újabb rekordmérethez. Az X820 viszonylag széles telefon, de ne feledjük, hogy a hardware-en átment egy Iveco kamion, majd egy úthenger és végül egy működő Combino villamos is. A koreai fejlesztők összefonódása több ponton is érzékelhető a BKV filozófiájával: a diákigazolvány és a bérletszelvény együttesen van olyan vastag, mint az X820.

Ennek megfelelően a kijelző némileg el lett nyújtva vízszintesen, amire korábban a P300 kapcsán láttunk példát. A minőségi anyagokból felépített készülék igen stabil házzal lett megáldva, szerencsére az utlravékony akkumulátort eltakaró fedél csak a készülék felét borítja. A telefon pillekönnyű, mindössze 66 grammos.

Memóriakártya-foglalatot hiába keresünk rajta, ennyire még a Távol-Keleten sem ügyesek, így a tárhelykapacitás bővítéséről le kell mondanunk. A telefon tökéletesen alkalmas arra, hogy a zakó zsebében hordjuk, csak arra kell vigyáznunk, hogy az ezüst névjegykártyatartó helyett ne a telefonunkat vegyük elő, ha a tapintásunkra akarunk támaszkodni. Ellenben a matt fekete Samsung X820 sem tűnhet rossz ajánlólevélnek, csak próbáljunk meg valahonnan úgy 20-30 darabot beszerezni - onnantól nyugodtan lehet osztogatni. A gombokkal nem tudtam megbarátkozni, mivel teljesen egy síkban lettek elrendezve, és igen nagy erővel kell őket benyomni, hogy történjen is valami.

Szolgáltatások

A kijelző 220×176 pixelen keresztül ejti ámulatba a felhasználót. A kép rendkívül tiszta és színekkel teli. Az E900-ból ismert menürendszer itt is megtalálható, alaphelyzetben fekete alapon narancssárga színnel jelennek meg az ikonok. A középső I gomb nem fog minket beengedni a menübe, bármennyire is szeretnénk, a kezdőkijelzőn a WAP böngészőt indítja el. Később használható enterként is. A gyönyörű ikonok 3×3-as elrendezése mellet jobboldalt nagyobb méretben is megjelenik az éppen aktív funkció képe. Az opciókat a numerikus gombokkal is tudjuk kezelni.

A különféle alpontokba nem kell állandóan visszalépnünk, a telefon megjegyzi, és később ugyanonnan tudjuk folytatni a feladatokat - engem ez a funkció végtelenül idegesített. Extra szolgáltatás, hogy a hátteret beállíthatjuk véletlenszerűre is, ilyenkor a telefonban tárolt képek kerülnek kiválasztásra. Az 1000 férőhelyes telefonkönyvről és a 200 SMS eltárolására alkalmas üzenetkezelésről a Samsung E900 tesztet érdemes elolvasni. Ugyanez vonatkozik a szervező funkciókra is. Az egyetlen értelmes szoftver a fejlett MP3 lejátszón felül a Freekick nevű igen primitív, de rövidtávon szórakoztató szabadrúgáslövő játék. A beszélgetés közben nem aktiválható diktafon egy óra hanganyagot tud rögzíteni.

Az adatkommunikációs lehetőségek között találjuk a 2.0-ás Bluetooth-t, az USB kábelt és az EDGE-et. Utóbbi aktiválásakor egy kis E betű jelenik meg a bal felső sarokban. A Samsung X820 modemként is használható. A mindössze 700 mAh-ás akkumulátor a Samsung X820 egyik Achilles-sarka, ugyanis átlagos használat mellet alig két napig működött egy feltöltéssel. A belső memória igen méretes a telefon fizikumához képest - 80 MB-os.

Multimédia

A 2 megapixeles kamerához vakut és önarckép készítésére alkalmas tükröt nem mellékelt a gyártó. Az igencsak elmosódott fotók maximális felbontása 1600×1200 lehet. A szoftver igen lassan dolgozik, érdemes exponálás után (gyorsgomb a jobb oldalon) is egyhelyben tartani a Samsung X820-at. Az optika videófelvételre is alkalmas, 288×352-es felbontás mellett. A zárhang legnagyobb örömömre kikapcsolható. A szokásos Samsung beállítások között a fehéregyensúlyt, az ISO-t és a digitális zoom funkciót is elérhetjük, Bluetooth-on keresztül direkt módon is ki lehet nyomtatni a felvételeket. A fotók szerkesztéséről a szoftver lassúsága miatt le kell mondanunk.

Hihetetlen módón a rezgő akkumulátor nem tud együttműködni a csengőhangokkal. Az egyébként rendkívül erőteljes rezgő üzemmód a jobb alsó kettőskereszt gombbal aktiválható. A telefon támogatja a sztereó Bluetooth headseteket. A hangszóróból igen hangosan és jó minőségben szólalnak meg a polifonikus és MP3 csengőhangok. Az MP3-lejátszó működik a háttérben is. Hangvezérlés és hangtárcsázás nincs a készülékben.

A készüléről és a vele készített fotókról további képanyag ezen az oldalon található!

Összegzés

A telefon valóban izgalmas kialakítású, igen kevés van belőle itthon, és ezzel az extravékony kialakítással mindenkit le fogunk nyűgözni a Liszt Ferenc téren. Hibaként a gyenge akkumulátort leszámítva talán csak a memóriakártya hiányát tudnám felemlegetni, de a 2 megapixeles kamera, a vonzó ár és a csodálatos kijelző sok mindenért kárpótol. A 3G és az FM rádió sajnos nem fért bele 6,9 milliméterbe.

Simon Péter

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.