Hirdetés
. Hirdetés

Speciális Chrome-funkció a Windows 10-hez

|

Változtattak a fejlesztők az értesítések megjelenésének helyén.

Hirdetés

Megkezdte a Google a Chrome legfrissebb, 68-as verziószámú változata új funkciójának elérhetővé tételét a felhasználók számára. A Windows 10  alatt futó Chrome böngésző az operációs rendszer natív értesítési központját használja a programból érkező üzenetek megjelenítésére. A többek között a Chrome értesítésekért felelős fejlesztői csapatot vezető Peter Beverloo szoftvermérnök szerint immár a 68-as Chrome-változatot használók felénél bekapcsolták a natív támogatást, a többiek számára pedig egy héten belül elérhetővé válik a szolgáltatás (a Chrome 68 július 24-én jelent meg).

Hirdetés

A funkció használatához a Windows 10 1607-es változatát (az úgynevezett évfordulós frissítést) vagy a későbbi kiadásokat kell futtatni.

A natív értesítési funkció bekapcsolása esetén azok az üzenetek, amelyek korábban a Chrome böngészőben jelentek meg (ilyenek lehetnek például a hírportálok által küldött értesítések az éppen megjelent fontos hírekről), immár a Windows 10 értesítési központjában jelennek meg. Úgy lehet hozzájuk férni, hogy kattintunk az egérrel a Windows tálca jobb szélén található buborék stílusú ikonon.

Az emberek konzisztens felhasználói élményt akarnak az általuk használt platformon, olvashatjuk Beverloo tweetjében, ahol magyarázattal szolgál arra vonatkozólag, hogy miért volt szükség a változtatásra. A szakember szerint a Chrome értesítései mindig is kitűntek, és kissé másképp viselkedtek.

A Chrome a macOS operációs rendszer alatt már a 2017 júniusában megjelent 59-es verzió óta támogatja a natív értesítéseket.

Azok a felhasználók, akik nem akarják megvárni, hogy a Google engedélyezze számukra a funkciót, azonnal bekapcsolhatják azt. Nem kell mást tenniük, mint begépelni a chrome://flags kifejezést a címsorba, a megjelenő lapon megkeresni az Enable native notifications tételt, a legördülő menüben az Enabled lehetőséget választani, végül újraindítani a programot.

A weboldal-üzemeltetők számára némi hátránnyal jár az új értesítési funkció bevezetése (különösen, hogy a legtöbb internetező a Chrome-ot használja). Beverloo szerint a statisztikák azt mutatják, hogy kismértékű csökkenés figyelhető meg az átkattintási arányban, aminek tudatában kell lenniük az értesítéseket használó webfejlesztőknek. De ahogy az emberek hozzászoknak ahhoz, hogy az értesítések a Windows 10-ben jelennek meg, vissza fog állni a szokásos forgalom.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.