Hirdetés
. Hirdetés

Teszt: Nokia 7390

|

A finn gyártó számára elérkezett az idő, hogy végre a technokrata férfiak számára is elkészítsen egy divatos L'Amour modellt.

Hirdetés

A Nokia 7360-as 3G-vel, 3 megapixeles kamerával és bővíthető memóriával is fel lett szerelve, illetve még egy Rage Against The Machine koncertet is túlélt. A L'Amour sorozat kapcsán számomra az első hölgy, aki eszembe jut, nem más, mint az elbűvölő Gubás Gabi színésznő, aki rabul ejtette az újságírókat a Nokia bemutatóján. A telefonok ott talán nem voltak annyira meggyőzőek, mint a művésznő alakja, de a pár hónappal később bemutatott Nokia 7390 már a telefonok tudása iránt érdeklődő rétegeket is megmozgatta. Ebbe a készülékbe gyakorlatilag mindent belepréselt a gyártó, amit egy nem Symbian-alapú telefonba bele lehetett pakolni.

Kézbe véve

Számomra kissé elnagyolt a telefon külseje, ugyanis annak ellenére, hogy kinyitható, igen vaskosnak tűnhet egy női vásárló számára. Nemcsak a 19 milliméteres vastagság tűnhet ijesztőnek, hanem az egyszerű vonalak is, mivel a Nokia nem csinált más, mint vett egy rendkívül egyszerű téglalapformát, amelynek a sarkait enyhén lekerekítette, és már kész is volt a Nokia 7390 borítása. Ettől függetlenül a nálunk járt verzió barna-fekete színkombinációját remekül eltalálták. A matt fekete borítás valódi előnye, hogy a 7390 felületét - a jelenleg kapható divatmobilokkal ellentétben - nem kell állandóan törölgetni. A mobil oldalán végigfutó krómhatású csík talán egy kicsit már túlzásnak tűnik, de mindenképpen feldobja az amúgy sem unalmas dizájnt.

A telefon baloldalán látható az infra port, a töltő csatlakozója, a bekapcsológomb és az értelmetlen L'Amour címke, felül van a miniUSB port és egy jack kimenet, jobboldalt pedig a hangerőszabályzó és a kamera exponáló gombja kapott helyet. A telefont kinyitva elénk tárul az igen méretes gombokkal felszerelt billentyűzet, amellyel igen gyorsan lehet szöveget írni. Még decemberben jártam egy Rage Against The Machine tribute koncerten, és arról az apróságról megfeledkeztem, hogy a 7390 a zsebemben maradt. Miután jól kitomboltam magam az egyébként frenetikus produkció alatt, a telefont sértetlenül vettem elő.

Kijelzők

A belső kijelzőt a Nokia valóban nem aprózta el. A 240×320 pixeles felbontást és 16 millió megjeleníthető színt látva - az elmúlt évek Nokia kijelzőiből kiindulva - a felhasználó elégedetten csettinthet, és örömmel vehezi tudomásul, hogy nem az LCD-n akart spórolni a gyártó. A színek valóban élethűek, remek a kontrasztarány, és a fényerővel sem volt gondom. Az igen méretes megjelenítőn meglepően jól mutatnak a színes ábrák és fotók, de a WAP vagy videólejátszás is meggyőző minőségben jelenik meg a TFT-n.

nokia739026.jpg

A külső kijelző már szerényebb megoldás, de a fontosabb információk megjelenítésére tökéletesen alkalmas. A 160×128 képpontos felbontás manapság már éppen eltűnőben van a belső kijelzők piacán, a külső megjelenítők között viszont elismerése méltó ez az érték, pláne, hogy a kijelző 262 ezer színben pompázik. A külső LCD alatt található három parányi gomb az egyes funkciók elérésére szolgál, így a rádió, a kamera és zenelejátszó szolgáltatásokat innen is tudjuk kezelni. Természetesen itt is működik a billentyűzár.

Szolgáltatások

A belső, ikonos menürendszer igen gyorsan teszi a dolgát, de az egyes szoftverek elindítása időbe telik. A belső memória 30 MB környékén van, amit szabadon használhatunk fel. A kapacitás tovább bővíthető a hátlap alatt található microSD foglalat segítségével. Az alapcsomag egy 128 MB-os verziót tartalmaz. A telefonkönyv képes egyszerre használni a belső memóriát és a SIM kártyán tárolt kontaktokat. Egy névhez számtalan információt rögzíthetünk, ezeket csoportokba rendezhetjük, csengőhangot és képet is rendelhetünk hozzájuk.

A Nokia 7390 üzenetkezelője meg tud birkózni a videót, képet és hangot is tartalmazó MMS-ekkel, elképesztő mennyiségű SMS-t tud eltárolni, automatikusan rögzíti az elküldött üzeneteket, és a POP3 e-mail postafiókokat is kezeli. A Nokia 7390 - hála a 3G-nek - még videóüzeneteket is tud fogadni. A szövegbevitelben a magyarnyelvű T9 fog segíteni. A telefon tartalmaz továbbá négy készülék akkumulátorával ezzel szemben nem voltam megelégedve: ha sokat telefonálunk és fényképezünk a készülékkel, akkor két napig sem bírja egy feltöltéssel.

Adatkommunikáció

A L'Amour sorozat 3G-s modelljével maximálisan 384 kbit/sec sebességgel tudunk adatokat letölteni, UMTS hálózat híján az EDGE és a GPRS áll a rendelkezésünkre. A 3G a gyakorlatban annyit tesz, hogy a WAP tartalmak és az Opera Minivel összetömörített weboldalak igen gyorsan jelennek meg a kijelzőn, amelyen akár mobil TV-t is nézhetünk szolgáltatónk WAP portálán keresztül. A telefon - kissé meglepő módon - infraporttal is rendelkezik, de természetesen a Bluetooth is megtalálható a repertoárban. Mindkét vezetéknélküli technológia megbízhatóan működött oda és vissza egyaránt.

Multimédia

A Nokia 7390 az elmúlt időszakban nálam megfordult telefonok közül az egyik legszebb hangú beépített hangszóróval rendelkezik. Tetszett, hogy már a bejelentkező dallam is szó szerint felcsendül, és bár a mély hangok gyakorlatilag kimaradtak ebből a hangforrásból, nem is az a cél, hogy hordozható HiFi-ként alkalmazzuk a telefonunkat. A beépített FM rádió segítségével előre programozott állomások közül választhatjuk ki a számunkra megfelelő csatornát. A zenelejátszó szoftverhez külön hangszínszabályzót is mellékeltek, így a saját ízlésünk szerint tudjuk élvezni a telefonra másolt zenéket.

Szimpatikus, hogy a Nokia egyből egy jack dugós fülhallgatót is mellékel a telefonhoz, ami természetesen szín és forma szempontjából szinkronban van a készülékkel. Ennek hangminősége csak közepesnek nevezhető, ugyanis a magasak jelentős részét levágja, és a mély hangok sem igazán meggyőzőek, de legalább amit nyújt, azt szépen és tisztán adja vissza.

nokia739027.jpg

A beépített 3 megapixeles optika már ismerős lehet a Nokia N80-ból is. A kamera mellett mobilfényt találunk, amellyel javíthatunk sötétben készített fényképeink minőségén. A kamera maximálisa felbontása 1536×2048 képpont - a további választható felbontások: 1200×1600, 960×1280, 480×640, 240×320 és 120×160. A kamera szoftvere tartalmaz éjszakai módot, önkioldót, sorozatfelvételi lehetőséget, fehéregyensúly beállítást (automatikus, nappali, izzó, fénycső-világítás, látóhatár) és különféle effektusokat (normál, szürke, szépia, negatív) is. Az elkészült fotókon a színek csak közelítenek a valósághoz, élethű árnyalatokról sajnos nem beszélhetünk, ellenben a végeredmény meglepően éles.

Exponálás előtt finoman, lépésről lépésre állíthatjuk be a digitális zoom funkciót. A külső kijelző is használható keresőként csukott állapotban. A Nokia 7690 videófelvétel készítésére is alkalmas, maximális felbontása 640×480 képpont lehet. A minőséget kiválóra állítva szaggatásmentes, élvezhető minőségű mozgófilmeket készíthetünk.

Összegzés

Furcsa öszvér ez a Nokia telefon, ugyanis elsősorban a divatőrülteknek lett kitalálva, és ennek megfelelően igen tetszetősen néz ki. Ellenben a tudását sem hanyagolták el a készítők, és a Nokia N80-ból már ismert 3 megapixeles kamerával, FM rádióval, 3G-vel és videótelefonálás funkcióval is felszerelték az amúgy pompás LCD kijelzővel rendelkező telefon. Ellenben a műanyagok minőségével nem tudtam kibékülni, illetve a készülék fizikuma is nagyobb lett, mint azt elvárhatnánk egy divatos modelltől. A használta során megbízhatóan teljesített, a gyatra akkumulátor-teljesítményt ellensúlyozta a strapabíró készülékház.

nokia739023.jpg
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.