Hirdetés

Többet hoznak, mint visznek

|

Egy idén áprilisban készített felmérés arra kereste a választ, hogyan vélekednek a cégvezetők a mesterséges intelligencia gazdaságban betöltött szerepéről és lehetőségeiről.

Jóllehet, a mesterséges intelligencia (AI/MI) elterjedése hozzájárul a munkahelyterméshez, az új állások betöltéséhez egyelőre hiányzik a megfelelő szakembergárda - mutat rá az EY és az MIT Technology Review Insights közös kutatása. A San Franciscó-i EmTech Digital konferencián készített felmérésben megkérdezett vállalatvezetők ötöde úgy látja, számos új pozícióra lesz szükség a technológia meghonosodása miatt, ez pedig a világgazdaság fellendüléséhez is hozzájárul majd.

Hirdetés

Ugyanakkor a megkérdezettek négyötöde éppen a megfelelő szakemberek hiányát látja az automatizáció legnagyobb kihívásának, emiatt ma még nagyrészt funkcionális feladatokra használják a technológiát. További akadályozó tényező (a válaszadók 53 százaléka szerint), hogy nehezen illeszthető be a meglévő üzleti folyamatokba az együttműködés az ilyen rendszerekkel .

Chris Mazzei, az EY innovációs technológiákért felelő globális vezetője

- A mesterséges intelligencia még gyerekcipőben jár, a cégeknek azonban már most meg kell alkotniuk a vonatkozó stratégiájukat - fogalmazott Chris Mazzei, az EY innovációs technológiákért felelő globális vezetője. - Az MI hozzájárul az értékteremtéshez és a versenyelőny kialakításához, ezért fontos, hogy a szervezetek felmérjék, hogyan tudják beépíteni működésükbe - tette hozzá a szakértő.

Maga a könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat is érintett: saját működésére vonatkozó becslése szerint a 2018-ban induló pénzügyi évben mintegy 2,1 millió olyan munkaórát takaríthat meg intelligens, automatizált megoldásokkal, amelyeket eddig repetitív feladatokra fordítottak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.