Ha két mag áll rendelkezésünkre egy feladat végrehajtásához - példának okáért mindkettő 2 gigahertzes sebességen - az nem jelenti automatikusan azt, hogy 4 gigahertznyi tiszta számítási teljesítménnyel gazdálkodhatunk. Rengeteg múlik azon, hogy az általunk használt programok rendelkeznek-e SMP (Symmetric MultiProcessing) képességgel, és ha igen, milyen szintig. Operációs rendszereink némiképp segédkeznek a terhelés elosztásában, ez a funkció azonban messze nem működik olyan jól, mint ha az általunk használt alkalmazások direkt többszálas működésre lennének felkészítve. Félreértés ne essék: a többmagos processzorok már így is jelentős előnnyel bírnak egymagos társaikkal szemben, de kézi vezérléssel - különösképp ha sok SMP nélküli programot használunk - tovább gyorsíthatjuk rendszerünket.
Megtehetjük például, hogy több mag kezelésére is képes WinRAR tömörítőnk futtatását csak és kizárólag az egyik magra bízzuk, az összes többi programot pedig a másikra - így bökkenőmentesen dolgozhatunk tömörítés közben. Természetesen a sima működés attól is függ, hogy mennyi memória áll rendelkezésre, de ez már nem tartozik szorosan cikkünk témájához.
Erőforrás-szétosztás saját kezűleg
A Windows XP feladatkezelőjét „gyárilag" felvértezték a feladatok szétosztásához szükséges funkcióval: a ++ billentyűkombinációt lenyomva, majd a megjelenő Feladatkezelőben a futó programokra jobb gombbal kattintva kijelölhetjük azok affinitását, vagyis azt, hogy mely processzormagokon fussanak. Figyeljünk oda az „átverésekre": Hyper-Threading-támogatással rendelkező processzorok még mindig szép számban akadnak: ezek esetében mindig az első mag vagy magok jelentik a fizikai processzorokat, az utána következők pedig a virtuálisakat: egy Pentium 4-es processzornál tehát a Windows feladatkezelője által 0-val jelölt mag a valódi feldolgozó, az 1-es pedig a Hyper-Threading által létrehozott darab.
Beépített megoldásként egész jól működik a Windows Feladatkezelő a processzor(mag)ok szétosztására, ám minden egyes újraindításkor elvesznek az általunk beállított prioritások - ezáltal gyakorlatilag annyi pluszmunkát okoz, amit egyáltalán nem, vagy csak nehezen kompenzál a jobban kihasznált futásidő. További hibája, hogy teljes képernyős alkalmazások esetén taskot kell váltanunk a módosítások végrehajtásához, ez pedig számos esetben hibát vagy hibás működést eredményezhet.
Hasznos tanácsok
Pár hasznos dolog, amire érdemes odafigyelni, ha programjainkat kézzel rendeljük processzorainkhoz:
- A rendszerfolyamatokat sose állítgassuk, kivéve ha pontosan tudjuk, hogy mit teszünk! Ha valamit elrontunk, azzal instabil vagy hibás működést okozhatunk!
- Figyeljük meg alaposan, mely programok hogyan „szeretik" használni a processzor(mag)okat, majd ennek megfelelően társítsuk azokat a különböző egységekhez.
- A hiperszálas processzorokról érdemes azt tudni, hogy a „második", virtuális processzor a valódi processzorral nem egyenértékű, a teljes processzorteljesítménynek mindössze 5-15 százalékát nyújtja. Ezért virtuális processzorunkon nem érdemes teljesítményfaló programot futtatni, de mondjuk egy kis teljesítményigényű, állandóan futó program - mondjuk a Winamp - jól elvan rajta.
A profi eszköz
Az általunk most bemutatott THG (Tom's Hardware Guide) Task Assignment Manager már sokkal jobban megfelel a célra. Kezelése felettébb egyszerű: a Select application and assign elnevezésű fülnél az épp futó programokat oszthatjuk el processzoraink között, míg az Application Profilesnál elérési út alapján választhatjuk ki, hogy az ott elinduló programra milyen affinitásbeállítások legyenek érvényesek. Mindaddig, amíg a THG Task Assignment Manager fut, az általunk beállított opciók érvényben maradnak.
