Hirdetés
. Hirdetés

Túl kemények vagyunk Ballmerrel

|

A Microsoft szerint a média túl kemény Steve Ballmerrel.

Hirdetés

Mióta kiderült, hogy Steve Ballmer nyugdíjba megy a Microsoft éléről, az elemzők és a szakértők folyamatosan kritizálják a redmondiak első emberét, aki az elmúlt 13 évben vitte előre a vállalatot. Éppen emiatt a Microsoft úgy érezte, hozzá kell szólnia a média véleményéhez. Frank Shaw, a Microsoft egyik alelnöke azt mondja, túl kemények vagyunk a leköszönő ügyvezetővel, és több területen is figyelmen kívül hagyjuk az általa elért sikereket. 

Hirdetés

Shaw szerint a média előszeretettel helyezi a középpontba a fogyasztói üzletágat, és keményen bírálja Ballmert, figyelmen kívül hagyva az egyéb területen elért sikereit. A legtöbben inkább csak kritikát fogalmaztak meg a jelenlegi ügyvezetővel szemben, akit a Windows 8 és a Surface sikertelenségével is okolnak. 

A Microsoft szerint az üzlet és a stratégia nem abból a szűk nézőpontból áll, amit a fogyasztók és a média összeraktak, ők sokkal inkább máshogyan látják az összképet. Eközben Ballmer nem igazán kommentálja a visszavonulását, ami egyesek szerint azt is jelentheti, hogy a ValueAct meg akart szabadulni tőle, mivel a hosszú távú stratégiája nem volt hatékony. 

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.