Hirdetés
. Hirdetés

Új szintre emelnék a Windows Mobile-t

|

Steve Ballmer a barcelonai kongresszuson visszafogottan beszélt a Windows Mobile operációs rendszerrel kapcsolatos tervekről, a konkurenseket nem is említette név szerint.

Hirdetés

A barcelonai Mobile World Congress-en tartott előadásában a Microsoft vezérigazgatója közölte, hogy új szintre emelik a Windows Mobile üzletágat. "A történet már nem arról szól, hogy hogyan működik a mobil készülék önmagában, hanem arról, hogy hogyan kapcsolódik a PC-khez és az internethez. Elérkezett az idő, hogy átültessük a teljes Windows élményt a mobiltelefonokra" - hangsúlyozta Steve Ballmer. Hozzátette: az operációs rendszer következő verzióját, Windows Mobile 6.5-öt ezen megfontolások mentén fejlesztették ki, és az év második felében fog megjelenni.

A Windows Mobile 6.5-ös verzióját egyébként az xda-developer fórum egyik tagja még a megjelenés előtt átportolta HTC Touch HD-ra, amit nem csak képernyőfotókkal igazolt, de egy több mint 9 perces videóval is szolgált.

A várakozásoknak megfelelően Ballmer bejelentette, hogy idén online piacteret nyit a Microsoft a Windows Mobile-ra fejlesztett alkalmazások számára, valamint azt is, hogy ingyenes webalapú szolgáltatást indítanak, amelynek célja, hogy "áthidalja a PC-k és a mobiltelefonok közötti szakadékot". A cég vezérigazgatója nem említette név szerint a konkurens cégeket, de a jelek szerint a Microsoft védeni akarja a piaci részesedését az Apple-lel, valamint a Google Android operációs rendszerével felszerelt mobil eszközökkel szemben.

A barcelonai Mobile World Congress eseményeiről társoladalunk, a nonstop Mobil szolgál folyamatos tudósítással ť

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.