Hirdetés
. Hirdetés

Újságok nélkül marad az iPad?

|

A nagyobb kiadók nem tudnak megállapodni az Apple képviselőivel. Az álláspontok távoliak.

Hirdetés

Az iPad bejelentésekor Steve Jobs boldogan újságolta közönségének az eszközzel együtt debütáló iBookstore indulását, ahol a nagyobb kiadók e-könyvei vásárolhatók meg az iTunes zeneboltjához hasonlóan. A siker érdekében az Apple már az indulás pillanatában öt nagyobb könyvkiadót sorakoztatott fel maga mögé. Név szerint a Hachette, a Penguin, a HarperCollins, a Simon & Schuster és a Macmillan gondolta úgy, hogy van keresnivalója az Apple szolgáltatásán belül.

 

ipad-ebooks.jpg


Az iPad érkezését figyelemmel kísérők közül azonban sokan csalódottak voltak, akik joggal várták, hogy az újságok és magazinok kapcsán is elhangoznak majd hasonló bejelentések. Nem így történt, s a hangzatos ígéretek mellett a periodikus kiadványoknak szinte alig szentelt figyelmet Steve Jobs. A Financial Times írása alapján nem véletlenül. Sőt még talán az is lehetséges, hogy megszakadnak a tárgyalások az Apple és a sajtótermékek kiadói között. Annak ellenére, hogy Steve Jobs február első hetében mindent megtett azért, hogy közeledjenek a felek álláspontjai. Tárgyalt a New York Times képviselőivel, Rupert Murdoch médiamogullal, és a Times több vezető szerkesztőjével is. Mindhiába. A kiadók ugyanis két ponton elégedetlenek az Apple álláspontjával, amely szakadék jelenleg szinte áthidalhatatlannak tűnik. Steve Jobs vállalata ugyanis ragaszkodik az iTunes által használt fizetési modellhez, másrészt nem kívánja megosztani a felhasználók adatai sem.

Nem működik az iTunes modellje

Előbbit a kiadók keveslik, hiszen az iTunes piacterén használt modell alapján a tartalom előállítójának a bevétel 70 százaléka járna, míg az Apple megtartana 30 százalékot az infrastruktúra fenntartásáért és a szolgáltatás üzemeltetéséért. Ráadásul e ponton a magazinok és újságok kiadónak az Apple kevés beleszólást engedne az árazásba, ami miatt azoknak nem lenne elég szabadságuk ahhoz, hogy előfizetőiknek, illetve rendszeres olvasóiknak különböző engedményeket kínáljanak. Márpedig e kedvezmények már az újságok megszületése óta járnak a rendszeres olvasóknak.

Az elégedetlenség másik tényezője szintén hasonlóan régre nyúlik vissza, hiszen a sajtótermékek kiadói már megszületésük óta gyűjtik az előfizetőik adatait, hogy a hirdetőik számára egzakt információt tudjanak adni olvasótáborukról. Az Apple ezt is elzárná tőlük, hiszen az iPad fejlesztője nem hajlandó semmilyen információt megosztani partnereivel. Korábban az iPhone alkalmazások fejlesztői is fellázadtak ez ügyben, de az Apple akkor sem engedett.

Lépés a kalózok ellen

A kiszivárgott hírek szerint a kiadók komolyan tartanak a kalózok megjelenésétől is. Nem véletlenül. Az Amerikai Kiadók Egyesületének (AAP) adatai szerint ugyanis 2009 második negyedévében összesen 39 millió dollár bevételt produkált a tengerentúlon az e-könyvek piaca, amely háromszor haladta meg a 2008-as forgalmat. Nem meglepő módon azonban a sikerek mellett rögtön megjelentek a kalózok, ami miatt a fekete kópiák is hasonló növekedést tudtak elérni. Ennek hogy elegyét vegye az Apple - a Los Angeles Times információi szerint - a kalózpéldányok elleni küzdelem jegyében felajánlotta a FairPlay tartalomvédelmi rendszerét a kiadók számára. Így a vita "csak" az ár és az adatkezelés területére szorítkozik már csak.

 

onlineujsag.jpg


Azonos minőség mellett nem

Természetesen e mellett nem lehet elmenni egy alapvető kérdés mellett sem. Vajon az emberek akarnak-e fizetni a cikkekért, vagy inkább az ingyenes tartalmak között böngésznének leendő iPad készülékükön? A Nielsen 27 ezer ember megkérdezésén alapuló friss felmérése szerint leginkább nem fizetnénk egy centet sem. 52 különböző ország válaszadóinak 85 százaléka nyilatkozott ugyanis úgy, hogy az ingyenes tartalomnak továbbra is ingyenesnek kell maradnia. A megkérdezetteknek egyébiránt több mint 50 százaléka mondta, hogy fizetne filmek, zenék és játékok letöltéséért. Ami mellett a magazinok és újságok iránti fizetési hajlandóság sokkal alacsonyabb volt.

A válaszadók 71 százaléka nyilatkozott úgy, hogy fizetne a cikkekért, feltéve ha azok minősége jelentősen jobb lenne, mint ingyenesen elérhető változataié. Ha ugyanis ugyanazt a tartalmat máshol ingyen is megtalálják, akkor soha nem fognak fizetni. Sőt 79 százalékuk azonnal elhagyná azon tartalomszolgáltatót, amely pénzt kérne a cikkei megtekintésért.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.