Hirdetés
. Hirdetés

Varjak, hajók, réztolvajok

|

Egy tenger alatti optikai kábel sérülése miatt hosszabb-rövidebb ideig akadozott az internetkommunikáció Európa és Ázsia között.

Hirdetés

Egy Alexandriánál horgonyzó hajó átszakította az internet- és telefonszolgáltatásért felelős víz alatti kábelt, amely Angliától Japánig fut és az Európa és Ázsia közötti sávszélességért felelős. Az arab térség és India volt érintett az eset kapcsán. Számos arab országban napok óta egyáltalán nem elérhető az internet-szolgáltatás. Több indiai, erőforrások kihelyezésével foglalkozó cég, illetve IT Call-center nem volt képes ellátni a feladatát. A kábelsérülés különösen a nemzetközi vállalatok üzletmenetét érinti. Dr. Wieland Alge, az osztrák phion AG társalapító-vezérigazgatója az eset kapcsán arról beszélt, hogyan kerülhetik el a vállalatok a kommunikációs kieséseket.

"Egyetlen vállalat sincs biztonságban az előreláthatatlan és befolyásolhatatlan eseményektől, még a legmagasabb fejlettségi szinten álló ipari országokban sem. Így például Tokió környékén a varjak az adatforgalom egyik legnagyobb veszélyforrását jelentik, hiszen ezek a madarak a föld felett futó optikai kábelek burkolatát fészekrakó helynek tekintik. Néhány kelet-európai országban a réztolvajok jelentenek komoly veszélyt, akik a kábeleket azok réztartalma miatt lopják el. Egy ilyen eset a fióktelepekkel való kommunikációt teljesen tönkreteheti."

"A hajómanőver okozta kábelsérülés ismét rámutatott, milyen esendő lehet az interneten alapuló kommunikáció a vezetékezés fizikai volta miatt. Egy ilyen kábelhiba helyrehozása ráadásul nagyon drága, és egyelőre az sem tisztázott, mikor válik használhatóvá a korábbi sávszélesség. Azok a vállalatok azonban, amelyek gondoskodtak a kellő biztonságról, most előnyösebb helyzetben vannak."

Műholdas szükség-összeköttetés
Alge szerint "azok a vállalkozások, amelyek bebiztosítják magukat az ehhez hasonló rizikótényezők ellen, olyan féregjáratokkal rendelkeznek mind központjaikban, mind pedig fióktelepeik között, amelyek világos konfigurációiknak köszönhetően maguktól felismerik ezeket a zavarokat és alternatív utakat keresnek a kielégítő konnektivitáshoz, legyen szó akár MPLS-ről, Frame Relay-ről, DSL-ről, ISDN-ről, bérelt vonalról, műholdas kapcsolódásról vagy akár Dial-up-ról."

"Azok a járatok, amelyek az internetszolgáltatók és a különböző csatornák között rugalmasan képesek váltani, felfogják még az egész vezetékszakaszok teljes kiesését is, és ezáltal produktív munkát tesznek lehetővé. Ha egy telephely kiesik a hálózatból, bármely más telephelyen helyreállítható az összeköttetés. Még egy teljes Kínát érintő teljes internet-összeomlás esetén is képesek az adatok Hong Kong-on keresztüláramlani. Az RHI ma már összesen kilenc, Kínából kivezető kommunikációs útvonallal rendelkezik. Egy 2006-os földrengés után ez a kommunikációs infrastruktúra "kiesésbiztosnak" bizonyult" - összegez Alge.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.