Hirdetés
. Hirdetés

"Visszaesőben" az iPad

|

Az idei eladások felét sem teszi ki már az Apple táblagépe. De még így is elképesztő mennyiségben találnak majd gazdára, állítják piaci elemzők.

Hirdetés

Közismert, hogy a táblapiacot gyakorlatilag az Apple teremtette meg az iPaddel, hiába létezett már maga a kategória egy évtizede. Ennek megfelelően kezdetben uralta is a szegmenst a vállalat, ám 2012-ben várhatóan elveszti abszolút többségét. Piaci elemzők szerint idén 60 millió almás tablet talál majd gazdára, ami a szintén becsült teljes, 125 milliós értékesítésnek már kevesebb mint 50 százalékát teszi ki. Peter Misek, a Jeffries piackutatója eredetileg még komolyabb „visszaesést” várt; tavaly még azt jósolta, hogy 150 millió táblagépet adnak el a forgalmazók az idei évben (változatlan iPad eladási adatok mellett).

iPadek
iPadek

Hiányzik a szolgáltatói támogatás

„PC-gyilkos”, a „netbookok kiszorítója” - néhány tablet titulus az elmúlt egy évből. Tény, hogy szinte a semmiből jött létre a szegmens, és nagyon rövid idő alatt vált közkedveltté, kiszorítva, légüres térben hagyva számos korábbi platformot. Ám azért olyan forrón nem eszik a kását, az asztali gépek haláláról még szó sincsen. Két tényező is hátráltatja a táblagépek terjedési ütemének kiteljesedését. Egyrészt az Android ökoszisztéma még nem nőtt fel arra a szintre, ahol az iPad található, ez mindenképpen visszafogja a Google-féle operációs rendszerrel bíró eszközök gyorsabb adoptálását.

Misek szerint visszafogó tényező a rossz árképzési stratégia is. Az androidos tabletek készítői első nekifutásra az iPad árszintjét lőtték be, sőt, némelyik afeletti árcédulával kellette magát - kevés sikerrel. Erre rájátszott még a korlátozottabb funkcionalitás is (noha hardveres szinten gyakran többet tudtak, mint nagy riválisuk), nem csoda tehát, hogy a vevők nem tolongtak értük. A kezdeti kudarcok után drasztikus árcsökkentésbe kezdtek a gyártók (elég csak a Hewlett-Packard esetére gondolni - bővebben itt és itt), ám ezek sokkal inkább raktárkisöprési akciók voltak, mintsem tartós „jóárasítások”.

Ugyanakkor egy nem várt trend is a táblagépek ellen dolgozik. Az Egyesült Államokban mindenki arra számított, hogy az androidos eszközök megjelenésével a mobilszolgáltatók kínálatában nagyobb hangsúlyt kapnak a tabletek, jellemzően 1-2 éves hűségszerződéssel (és így alacsonyabb árral). Különösen az LTE hálózatok terjedése indokolta volna ennek a konstrukciónak a terjedését, azonban e tekintetben mindmáig igen vérszegény a szolgáltatók termékpalettája.

Samsung Galaxy Tabok
Samsung Galaxy Tabok

Tabletet mindenkinek!

Persze a három nagynak - Apple, Samsung, Amazon - még így sem kell aggódnia, hiszen a 125 milliós tervezett eladási adat 79 százalékos éves szintű növekedést jelent. Az ütem értelemszerűen elkezd lassulni, ahogy telítődik a piac (noha a maximális penetrációtól még érezhetően messze vagyunk), és ez jelentkezik az elemzői adatokban is. A piackutató szerint jövőre 170 millió táblagép talál majd gazdára, 2014-re pedig 220 millió darabos szállítással számolnak.

Ezzel analóg módon az Apple részesedése is tovább esik. Idén várhatóan 48 százalékot szerez majd meg a becsült 60 milliós eladással (tavaly még 58 százalékos volt az almás táblagépek részaránya). Jövőre ez 42 százalékra esik vissza, miközben az értékesített iPadek mennyisége 71 millióra nő. 2014-ben pedig csupán 37 százalékos piaci részesedésre lesz elég a becsült 82 milliós eladás, véli Misek.

Jó hír, hogy az átlagár várhatóan tovább csökken. Az elemző hangot adott azon véleményének, miszerint az iPad 3 megjelenésével nem fog eltűnni a jelenlegi generáció, ám azt már alacsonyabb áron lehet majd megvásárolni. Ez a versenytársak árképzési stratégiájára is hatással lehet.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.