Hirdetés
. Hirdetés

Zöld videokonferencia IP alapokon

|

Egyszerű módszerekkel a vállalatok is komolyan hozzá tudnak járulni a környezet védelméhez és ezzel együtt költségeik lefaragásához.

Hirdetés

A Föld Napján rendezett online konferencián, amely hét magyarországi városban – Szegeden, Budapesten, Miskolcon, Debrecenben, Győrött, Pécsett és Szombathelyen – egy időben zajlott, a fenntartható fejlődés szolgálatában álló ICT (infokommunikációs) megoldásokat ismertették a témában elismert szakemberek.

Szomolányi Katalin (KFKI), a Klímavédelem fénysebességgel című előadásában kifejtette, hogy az olyan ICT megoldások alkalmazásával, mint az online konferenciák szervezése, vagy a virtuális adminisztráció megvalósítása jelentősen csökkenthető a légkörbe kerülő szén-dioxid mennyisége.

A szakértő szerint, ha egy átlagos, kis létszámú üzleti konferenciát veszünk alapul és a hagyományos, helyszínre utazással járó esemény helyett, virtuális, online konferenciát rendezünk, akkor a résztvevők különböző helyekről való bekapcsolásával máris 2,1 millió tonna CO2-től mentesíthetjük a környezetet. Ez a mennyiség körülbelül 260 Eiffel torony súlyának felel meg.

Hasonló pénzügyi megtakarításokat eredményez és környezetvédelmi célokat szolgál a virtuális üzenetküldő, a hangposta szolgáltatás, az online számlázás és az elektronikus papír használata. Az Európai Unió E-stratégiájának előrejelzése szerint, a tagállamok az ICT megoldásoknak köszönhetően 2010-re, éves szinten 50 millió tonnával akarják redukálni a levegőbe jutó szén-dioxid szintjét.

Utazás helyett telepresence
Papp István, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese a videokonferencia-megoldások új generációjáról, az úgynevezett telepresence rendszerekről beszélt. A legmodernebb IP alapú megoldásoknál, a  hagyományos videokonferenciák nyújtotta élménytől eltérően, a telepresence térhatású, naturális hanggal, folyamatos, nagyfelbontású és életnagyságú képpel kápráztatja el a felhasználókat.

A telepresence rendszer új távlatokat nyit a tárgyalások világában is: olyan különböző kontinenseken dolgozó emberek léphetnek kapcsolatba egymással, akik a valódi életben sohasem találkozhatnának. Ennek a technikának köszönhetően azonban láthatják egymás gesztusait, megfigyelhetik a sokatmondó metakommunikációt vagy a legegyszerűbb példánál maradva, felvehetik az oly fontos szemkontaktust. A telepresence segítségével felbecsülhetetlen értékű időt és energiát is megtakaríthatunk.

telekonferencia.jpg


A Magyar Telekom esetében Papp István elmondta, hogy a távoli vállalatok közötti sikeres együttműködés egyik feltétele a rendszeres személyes kapcsolattartás. A kényszerű utazás rengeteg időt és energiát emésztett fel a munkatársak életéből. A cég ezért döntött a telepresence rendszer kiépítése mellett, így az utazáshoz kapcsolódó költségekből 35 százalékot sikerült megtakarítaniuk.

Noha a rendszert jelenleg nemzetközi nagyvállalatok használják, olyanok, akiknek fontos a globális kommunikáció. A közeljövőbe tekintve, azonban számolhatunk azzal is, hogy a technológia egyre szélesebb réteg számára is elérhető lesz.

Zöld-iroda = automatizáció
A konferencián szó esett a virtualizáció és a távmunka új lehetőségeiről valamint kiemelt szerepet kapott a zöld-iroda feltételei megteremtő intelligens épület automatizálás témája is.
 
A korábbi cikkeinkben gyakran emlegetett Green-office rendszerek ma már nem tartoznak a tudományos fantasztikum és a távoli jövőben megvalósítható lehetőségek világába,  mivel az irodákban egyre elterjedtebbek azok az intelligens megoldások, amelyek a biztonságot és a takarékosságot egyaránt szolgálják.

Az energia megtakarítás tervezésénél az irodaépületben leginkább azokat a „gócpontokak” kell megkeresni, ahol a beavatkozás gyorsan megtérül. Leggyakrabban ezeket a világítás, a HVAC (klíma-, fűtés-, levegőellátás) valamint az IT rendszerek területén találjuk meg. Mindhárom területeken a felhasználókat kell korlátozni: azzal, ha a gépészeti rendszer nyitott ablaknál nem engedi működni a fűtést vagy a klímát, vagy értékhatárok közé szorítja a kezelő által beállítható hőmérséklet tartományt, jelentős energiát lehet megtakarítani. A takarékosság másik fontos eleme az integráció. Ha az intelligens kamera és beléptető rendszerek rendelkeznek azzal az információval, hogy egy irodaterület üres, és ezt átadják a gépészeti rendszereknek, lehetőség nyílik arra, hogy nagy légtereket ne fűtsünk vagy hűtsünk feleslegesen.

A válságban ezek a funkciók különösen hasznosak, hiszen segítségükkel jelentősen csökken a környezet terhelése, javulnak a dolgozók munkahelyi körülményei, illetve lefaraghatóak lesznek a céges költségek.
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.