Hirdetés
. Hirdetés

Az EM 10 milliárddal támogatja a szegedi Science Park további fejlesztését

|

Az elmúlt évben jelentős infrastruktúra-fejlesztés valósult meg az SZTE-n.

Hirdetés

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) csaknem tízmilliárd forinttal támogatja a szegedi Science Park további fejlesztését - jelentette be az energiaügyi miniszter szombaton Szegeden. A tervek szerint a megvalósuló infrastruktúra-beruházások hozzájárulnak ahhoz, hogy az innovatív kutató-alkotó közösség még jobb körülmények között dolgozhasson. Az egyetem célja egy önálló, eleven városrész létrehozása, amely vonzó otthona, támogató közege lesz a gyakorlatorientált oktatásnak és az innovációs együttműködéseknek.

Az SZTE Magyarország, sőt a régió egyik legjobb egyeteme, ahol jövőre kész tudást szerezhetnek a diákok.

Lantos Csaba hangsúlyozta, szívügyének tekinti az SZTE fejlődését, és büszke arra, hogy egy ideig részt vehetett az egyetem életében. Feladatának tartotta, hogy segítse közelebb hozni egymáshoz az akadémiai és az üzleti szférát. Mint mondta, a magyar gazdaság és felsőoktatás versenyképességét csak akkor lehet erősíteni, ha minél szorosabban összekapcsolják a termelést a kutatás-fejlesztéssel és az oktatással, a kutatóhelyeket a vállalatokkal.

Hirdetés

Rovó László rektor beszédében kiemelte, az SZTE-n ismét tízezer fölött van az új hallgatók száma, közülük 1200 külföldi diák választotta képzése helyszínéül Szegedet. A professzor hangsúlyozta, az elmúlt években véghez vitt fejlesztési és szervezési stratégia sikeres volt, ez a többi közt a modellváltással járó szabad gondolkodásnak és az ezzel járó magasabb finanszírozásnak köszönhető.

Az elmúlt évben jelentős infrastruktúra-fejlesztés valósult meg az SZTE-n: új infektológiai központot alakítottak ki, felújították a jogi kar épületét, hamarosan átadják az új gyermekpszichiátriát, az egészségtudományi képzési tömböt, jelenleg zajlik a fogorvostudományi kar és a Bartók Béla Művészeti Kar rekonstrukciója.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.