Hirdetés
. Hirdetés

Az Intel vezetője szerint a metaverzumhoz ezerszer nagyobb számítási hatékonyság kell majd

|

Mostanában mindenki metaverzum-építésről beszél, de arról kevesebb szó esik, amit most az Intel egyik felsővezetője fogalmazott meg, hogy a megatverzum megvalósulásához a számítási teljesítménynek jelentősen meg kell növekednie.

Hirdetés

A "metaverzum" kifejezés a virtuális, a kiterjesztett és a személyes valóság konvergenciájára utal. A metaverzumot széles körben a számítástechnika következő nagy lépésének tartják, olyannyira, hogy a Facebook még a nevét is Met-a változtatta, hogy felkészüljön a következő korszakra.

Raja Koduri, az Intel gyorsított számítási és grafikus rendszerek csoportjának vezérigazgatója szerint a számítástechnikai teljesítménynek jelentősen meg kell növekednie ahhoz, hogy a metaverzumot működtetni lehessen. A valóban tartós és magával ragadó, méretarányos és emberek milliárdjai által valós időben elérhető szükséges komputerkapacitáshoz a számítási hatékonyság ezerszeresére lenne szükség a mai kor színvonalához képest. Koduri szerint ugyanez vonatkozik az internetre is, ahol a metaverzum hatalmas sávszélességigényének kezeléséhez fejlesztésekre van szükség.

Hirdetés

Több nagyságrenddel nagyobb teljesítményű számítási kapacitásra van szükségünk, amely sokkal kisebb késleltetéssel érhető el a legkülönfélébb eszközformák között. Ahhoz, hogy ezek a képességek méretarányosan megvalósulhassanak, az internet teljes "csőrendszerének" jelentős fejlesztésére lesz szükség. A kihívások ellenére Koduri úgy véli, hogy a szükséges számítási teljesítmény elérhető közelségben van.

Ez a technológia, amely lehetővé teszi, hogy a valóságos világot virtuális világok egészítsék ki, rengeteg lehetőséget nyit meg, és ez az, ami miatt minden nap izgatottan várom a munkát. Hiszünk benne, hogy elérhető közelségbe kerül az az álom, hogy a bolygó minden emberének egy petaflop számítási teljesítményt és egy petabájt adatot tudjunk nyújtani egy milliszekundumon belül.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.