Hirdetés
. Hirdetés

Jövőre fejeződik be a kormányablak-hálózat kiépítése

|

A Miniszterelnökség szerint a kormányablak-hálózat kialakítása a magyar közigazgatás történetében kifejezetten sikertörténet.

Hirdetés

2010-ben kezdődött a teljes magyar területi közigazgatás államigazgatási oldalának megreformálása, és a második generációs kormányablakokkal egy olyan hálózat jött létre, amely a legkorszerűbb kereskedelmi bankokkal is felveszi a versenyt. Jövőre pedig be is fejeződik a kormányablak-hálózat kiépítése; az idén Battonyán, Eleken, Újszászon és legutóbb Fertődön adtak át okmányirodából átalakított kormányablakot. Az itt kialakított kormányablakkal nemcsak a város, hanem a környező települések mintegy 15 ezer lakosa is olyan szolgáltatást kapott, amivel lényegesen javul az életminőségük. Ezzel a hálózat szinte elkészült, már csak három olyan okmányiroda van, amely jövőre kormányablakká alakul. A fertődi kormányablak kialakítására a Miniszterelnökség 17 millió forintot adott, ehhez a vármegyei kormányhivatal 5 millió forintot tett hozzá a saját költségvetéséből.

A szaktárca szerint az ügyintézők felkészültek, ügyesek, tájékozottak, jól alkalmazzák a jogszabályokat, és meg tudják valósítani azt, amiért 2010-ben az egész reform elindult, vagyis hogy gyorsabb, hatékonyabb, ügyfélbarát és ügyfélcentrikus ügyintézés legyen a magyar területi közigazgatás államigazgatási oldalán.

A kormányablakok arculata egységes, a várakozási idő esetében fő cél a csökkentés, mivel ez az időmennyiség jelenleg átlagosan valamivel több mint 17 perc. Az ügyintézési idő országos átlaga 9 percnél kevesebb, Győr-Moson-Sopron vármegyében pedig az országos átlag alatt fél perccel teljesítenek az ügyintézők.

Mint ismeretes, múlt szerdán az Országgyűlés elfogadta azt a jogszabályt, amelynek alapján jövő júniustól az elektronikus ügyintézést tekintik preferált ügyintézési formának, de a paradigmaváltás már javában zajlik egy ideje, ugyanis számos olyan ügy van már most is, amelyet elektronikusan lehet intézni. Magyarországon 6,5 millió ember olyan településen él, ahol van kormányablak, a többi ember pedig 14 kilométeren belül el tud érni egyet.

Hirdetés

A virtuális kormányablakok ügyköre több mint 2500 ügytípusra terjed ki, de a hétköznapokban 15 ügytípusban zajlik az ügyintézések 75 százaléka. Ezek elsősorban okmányjellegű ügyek; az a digitális korszak, amely előttünk van, ebben is változást fog hozni, lényegesen könnyebbé téve az életet. A kormányablak-hálózat hosszú távon életképes, viszont a digitalizáció során felmerülhet, hogy a számuk hogyan optimalizálható.

A jó közigazgatás gazdasági versenyképességi tényező, mert nem mindegy, hogy szabadságot kell kivenni ahhoz, hogy ügyeket intézzünk, vagy azokat percek alatt el tudjuk intézni egy kormányablakban vagy a digitális térben - ez utóbbi esetében már olyan újításokat is bevezettek, mint az e-bejelentő szolgáltatás, amelynek során a közműátírásokat a digitális térben lehet intézni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.