Hirdetés
. Hirdetés

Külföldön kutató magyarokat hozott össze a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium

|

Több mint 170-en vettek részt a magyar machine learning találkozón.

Hirdetés

A Magyar Machine Learning Találkozó lehetőséget biztosított arra, hogy külföldi intézményekben dolgozó magyar machine learning kutató találkozzanak egymással és az itthoniakkal, a fiatalabb generációval, Ph.D-hallgatókkal. A 3 napos informális nyári találkozó során 17 nemzetközileg elismert kutató tartott előadást, a hazai fiatalok pedig 35 posztereken mutatták be kutatásaikat, sok kötetlen közös programmal.

A rendezvény kevert nyelve jelzi, hogy az előadók mind külföldön tevékenykedő magyar származású kutatók, a hazai hallgatóság között pedig számos magyarul nem beszélő kollégánkat is láthattuk, így miközben az informális beszélgetések túlnyomóan magyarul folytak, az előadások nyelve angol volt.

A szervezést és a költségek jelentős részét a 2020-ban indult Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium vállalta, amelynek fő küldetése a hazai kutatók összefogása, rendezvények szervezése (például az AI & AUT EXPO), Európai AI Centerek, ELLIS kapcsolatok építése.

Hirdetés

Az előadók közül ketten a Cambridge-i egyetem, ketten a Carnegie Mellon egyetem professzorai, a további előadók többek között a Google-tól, a Deepmindtól, Huawei-től, Harvard Egyetemről, ETH Zürichből érkeztek.

Az előadások mély elméleti felkészültségű kutatók számára az ipari kutató-fejlesztő központokban (például Google, DeepMind, Huawei) alkalmazott legfrissebb technológiákat is mertették, felölelve a gépi tanulás és a mélytanulás elméletét, a megerősítéses tanulást, a gépi érzékelést, nyelvmodellezést, kereső és ajánló rendszerek elméletét. A gépi tanulás tudományos alkalmazásai között előadást hallottunk molekula-modellezés, gyógyszertervezés, és a biológiai intelligencia kutatásairól.

Az eseményt köszöntötte Kemler András, a Bosch budapesti fejlesztő központ egyik igazgatója, Benczúr András, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium szakmai vezetője, és Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke.

A rendezvényt anonim kérdőíven értékelő több, mint 60 résztvevő visszajelzése alapján jövőre változó hosszúságú előadásokkal különböző mélységekben fogunk bemutatni több kutatási területet, a hazai fiataloknak is több teret adva bemutatkozni, illetve tematikus kerekasztal-beszélgetéseket is tervezünk, kiemelt figyelmet fordítva a tehetség-gondozásra, a gépi tanulással foglalkozó fiatal kutatók, a kutatónők támogatására, a nemzetközi kapcsolatokra, közös doktori programok szervezésére.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.