Hirdetés
. Hirdetés

A Google antitröszt-pert kap a nyakába Amerikában

|

A Google webes keresőjébnek dominanciája az Egyesült Államok igazságügyi megítélése szerint már veszélyezteti a piaci versenyt. Hosszú ideje várat már magára valamilyen konkrét lépés, ma indulhat az eljárás.

Hirdetés

Friss szenzációként hozta le a The Wall Street Journal, hogy az Egyesült Államok igazságügyminisztériuma hosszas előzetes huzavona és latolgatás után ma hivatalosan is nekimegy a Google-nek. A jogi eljárást azért indítják meg, mert az óriáscég különféle termékeiben és szolgáltatásaiban teljesen ellehetetleníti a további keresési megoldásokat. Volt már ilyesmire példa a Google esetében is, de egyéb nagyvállalatok is belesétáltak már ilyen perekbe. A mostani pert már jó ideje megszellőztették, ezek szerint ma indul el hivatalosan.

Hirdetés

A napilap értesülései szerint a mai napon hivatalosan el is indítják az eljárást, amelyben arra hivatkoznak, hogy "a Google szinte megkerülhetetlen kapuőrként viselkedik az internettel kapcsolatban". Ezt a kissé nagyívű állítást több gyakorlati példával támasztják alá, például az Android-alapú mobilokon egyértelműen a Google keresője az alapértelmezett, de a vállalat súlyos pénzeket fizet az Apple-nek is azért, hogy az iOS-alapú eszközökön is a Google Search legyen a "gyári" megoldás. Ezt a pénzt pedig többek között onnan termelik ki, hogy a keresési találatok között hirdetéseket jelenítenek meg - a hirdetők pedig épp azért fizetnek többet a Google-nak, mert a versenytársaknál sokkal több felhasználót érnek el.

Szépen összeér tehát minden, viszont a keresőpiacnak van egy csomó egyéb szereplője is. A Microsoft-féle Bing még egy viszonylag ismertebb játékos, de ott van például a személyes adatok védelmére felesküdött DuckDuckGo, a StartPage, a Qwant, vagy épp a keresésenként fákat ültető Ecosia. Ezekről azonban az átlagfelhasználó talán soha nem is hall, pontosan azért, mert tálcán kapja a Google keresőt minden létező eszközön. Apró poén, hogy még a Microsoft új, Androidot futtató Surface Duo mobilján sem a Bing az alapértelmezett, hanem a Google.

A perben valószínűleg az is előkerül majd, hogy a dominanciával más kereskedelmi szereplőket is helyzetbe hozhatnak, illetve elnyomhatnak, hiszen a találati listán előre kerülhetnek a "fizetős" ügyfelek, amely megtévesztő vagy befolyásoló tényező lehet a felhasználók számára, akik sok esetben lekattintják a lista első néhány elemét, és a "sima" találatokig már el sem jutnak.

Az amerikai eljárás nem újdonság, ugyanezen a címen az Európai Unióban már folyik hasonló vizsgálat a Google ellen. Emellett pedig volt már bőven olyan techvállalat, ahol efféle antitröszt-per sikerrel zárult, épp a Microsoft volt az, amelyet annak idején azért támadtak, mert a Windows rendszerekbe alapértelmezettként saját Internet Explorer böngészőjét építette be. Annak az ügynek hosszú huzavona után az lett a vége, hogy az akkori Windows verziókban a telepítés után kötelezően meg kellett jeleníteni egy böngészőválasztó menüt, amelyből a felhasználók egyáltalán rájöhettek arra, hogy alternatív lehetőségeik is vannak.

A pontos ügyirat bejelentését washingtoni idő szerint valamikor délutánra várják, tehát esélyesen magyar idő szerint éjszaka lehet majd megtudni pontosabbat arról, milyen vádpontokban, és milyen konkrét célokkal indul meg az eljárás.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.