Hirdetés
. Hirdetés

A Microsoft nem szereti a netbookot

|

Éppen hogy visszavonulót fújt a Psion a netbook név használatával kapcsolatban, a Microsoft arról beszélt, hogy egy másik elnevezés szerencsésebb lenne. Ráadásként egy újabb kategória is megszületett.

Hirdetés

Az éppen zajló tajvani Computex kiállításon a cég OEM divíziójának alelnöke, Steve Guggenheimer arról beszélt, hogy mivel a netbookok már régen sokkal többre képesek, mint a netszörfölés, ezért ezt az elnevezést el kéne vetni, és egy újat bevenni a köztudatba. A Microsoft "Low Cost Small Notebook PC-nek" (Alacsony Költségű Notebook PC) vagy "LCSNPC-nek" nevezné őket. Az ügy egyenesen komikus, hiszen a héten derült ki, hogy a Psion visszavonulót fújt a netbook kifejezés használatával kapcsolatban, és leállította a folyó pereskedéseket, illetve a jövőben sem tesz lépéseket emiatt senki ellen.

A pénz beszél
Az kétségtelen, hogy a mai netbookok sokkal többet nyújtanak, mint az ős-netbooknak számító, héthüvelykes kijelzővel szerelt első EEE PC, sőt a határok egészen összemosódni látszanak a vékony és könnyű noteszgépek, illetve a netbookok között. Talán jó ötlet lenne meghonosítani egy új elnevezést a manapság netbooknak nevezett gépekre. A "Psion fenyegetettség idején" nem egy cég a mini-notebook kifejezés használatára állt át, ami abból a szempontból nem volt rossz, hogy elejét vette a netbook-notebook félreolvasásoknak. Erős a gyanúnk, hogy a Microsoft kimondhatatlan elnevezésének ötlete mögött valami teljesen más áll, mint az előbb említettek.

Attól függően, hogy melyik gyártót kérdezi az ember, a cégek jelenleg darabonként 15-32 dollár között fizetnek a Windows XP netbookokra telepített licencéért. Ha a Microsoftnak sikerül elfogadtatni a piaci szereplőkkel, hogy azok a gépek, melyeket jelenleg a netbook kategóriába sorolnak, valami mások, akkor az október végén debütáló Windows 7 licencekért többet kérhetnének. Tulajdonképpen lenne bizonyos előnye is a dolognak. A Microsoft jelenleg érvényben lévő definíciója a netbookra - melynek betartása a feltétele az olcsó Windows licencnek - megköti a gyártók kezét abban, hogy a vásárlók kegyeiért folytatott harcban 10 hüvelykesnél nagyobb kijelzővel, több memóriával, nagyobb kapacitású SSD-kkel felvértezve kínálják termékeiket.

A Microsoftot nem érdekli a smartbook
Úgy fest, meg kell tanulnunk egy újabb kifejezést az olcsó noteszgépek kapcsán. Valahol félúton az okostelefonok és a netbookok között jelennek meg a közeljövőben az ARM processzorra, vagy az NVIDIA Tegra chipekre épülő ultra hordozható eszközök. Ezeknél az Intel Atom, vagy VIA Nano processzorokra épülő eszközökkel ellentétben csak valamilyen "kikönnyített" Linux, vagy a Google Android jöhet szóba operációs rendszerként, illetve a Microsoft kínálatából a Windows Mobile, vagy Windows CE, de asztali operációs rendszer semmiképp sem. Guggenheimer arról is beszélt a Computexen, hogy a cég általánosságban pesszimista a smartbookokkal kapcsolatban és nem tervezi, hogy ezekre az eszközökre adaptálja bármelyik asztali Windows operációs rendszerét is.

Az új termékkategória bevezetése amúgy sem lesz könnyű a gyártók számára, de az, hogy a Microsoft bejelentette, hogy nem tervezi támogatni ezeket, még jobban megnehezíti majd a gyártók dolgát. Így vagy úgy, az Acer bejelentette, hogy Android alapú netbook piacra dobásán dolgozik, de arról még semmit sem lehet tudni, hogy az milyen hardverre épül.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.