Hirdetés
. Hirdetés

A NISZ koordinálja az e-útdíjat

|

A pénteki magyar közlönyben megjelent, a megtett úttal arányos elektronikus útdíj (e-útdíj) kiépítésével kapcsolatban született kormányhatározat értelmében a rendszer kiépítését a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. koordinálja.

Hirdetés

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. – a Kormány 2012. szeptember 14-ei határozatában foglaltaknak megfelelően – tavaly szeptember második felében hirdetmény közzétételével induló, gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki az elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére.

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlatot a Getronics Magyarország Kft. nyújtotta be, a cég nettó 34,89 milliárd forintos áron vállalta a feladat elvégzését. A tervek szerint a szerződés megkötésre 2012. december 27-én került volna sor, de az ajánlattevők között szereplő T-Systems Magyarország Zrt. előzetes vitarendezési kérelemmel fordult az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-hez (ÁAK), ezért a közbeszerzési törvény előírásai szerint az úgynevezett szerződéskötési moratórium az ajánlatkérői (ÁAK) válaszadás napjával újrakezdődött, azaz az aláírás dátumát 2013. január 2-ára módosították.

Kezdődtek a gondok

Január elején aztán elkezdtek gyülekezni a felhők az e-útdíj felett, mivel a Getronics Magyarország Kft. saját maga kérte a szerződéskötés elhalasztását, mégpedig január közepéig. Lapértesülések szerint az informatikai cég túlvállalta magát, így bizonytalanná vált, hogy, megszületik-e végül a megállapodás.

A hónap közepén újabb rossz hír érkezett a nyertes pályázó Q-Free ASA névre hallgató partnere mégsem kívánt már részt venni a kivitelezésben: ezzel nem szimplán egy alvállalkozóját, hanem kulcsfontosságú referenciaadóját veszítette el a Getronics.

Újabb egyezkedések után - a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium optimista kijelentéseinek ellenére - a Getronics végleg visszalépett a tendertől, többek között azért, mert állításuk szerint: "az egyik versenytársunk az elmúlt időszakban szinte az összes, a projektben részt vevő alvállalkozó partnerünket megkereste, és nyomást gyakorolt rájuk annak érdekében, hogy az együttműködésből visszalépjenek az elektronikus útdíjrendszer tervezett határidőre történő megvalósításának ellehetetlenítése érdekében".

A kabaré vége

Mikor úgy tűnt, az elektronikus útdíj végleg megbukott, Orbán Viktor miniszterelnök a vásárosnaményi kihelyezett kormányülést követően váratlanul bejelentette: a rendszerépítés és üzembehelyezés állami megvalósításába fognak.

A pénteki határozat tartalmazza a közbeszerzési kötelezettséget a szükséges eszközök és szolgáltatások beszerzésére, de ez már minősített eljárás lesz. Ilyet az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő, vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzésre lehet kiírni. A minősített beszerzések szabályait kormányrendelet tartalmazza.

A minősített közbeszerzést is az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. írja ki, az állam nevében.

A NISZ mint integrátor - a nemzeti fejlesztési miniszter irányítása alatt - összeállítja az e-útdíj-fizetési rendszert, gondoskodik a minőségbiztosításról, valamint a mérnöki feladatok ellátásáról.

Az a cég, amely a minősített közbeszerzésen elnyeri az eszközök szállítási jogát, ez év július 1-jétől egy éven át köteles az e-útdíj bevezetését szakértői tanácsadással támogatni. A cél, hogy az ÁAK képes legyen július 1-jétől folyamatosan működtetni a díjszedési rendszert.

Az új határozat - az idei költségvetési törvény megfelelő helyére utalva - megerősíti a 42 milliárd forintos kiépítési költséget. Ezzel egyidejűleg a kormány kötelezte a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a NISZ finanszírozásáról, a nemzeti fejlesztési, valamint a közigazgatási és igazságügyi minisztert pedig arra, hogy dolgozzák ki a szükséges - a technológia-semleges rendszer július 1-jei bevezetésére vonatkozó - jogszabályokat.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.