Hirdetés
. Hirdetés

A Szegedi Vízmű kilenc telephelyén épült napelemes rendszer

|

Cél, hogy néhány éven belül energiaönellátóvá váljanak.

Hirdetés

A Szegedi Vízmű Zrt. kilenc telephelyén épült napelemes rendszer, a háztartási méretű kiserőművek által megtermelt villamos energiával számottevően csökkenthető a cég által vásárolt energiamennyiség. A fejlesztés 165 millió forintból, önkormányzati forrásból valósult meg. Az előzetes számítások szerint a beruházás - amelynek kivitelezője a szegedi Solar Konstrukt Kft. volt - költsége három év alatt megtérül.

Az elmúlt több mint tíz évben megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően a cég energiaigényének 55 százalékát már megújuló forrásból fedezi, az új napelemes rendszerek üzembeállásával ez az arány 61 százalékra nő. Ezek a beruházások lehetővé teszik a Szegedi Vízmű Zrt. nyereséges gazdálkodását, és azt, hogy a vállalkozás akadálytalanul biztosíthassa a szegediek vízellátását.

Istókovics Zoltán vezérigazgató kifejtette, a cég közműszolgáltatóként már 2010 óta törekszik arra, hogy csökkentse tevékenysége szén-dioxid-lábnyomát és mérsékelje energiafelhasználását.

Amennyiben érdeklik a zöld technológiákkal és zöld átállással foglalkozó témák, úgy látogasson el a 2023-as SustainIT konferenciánkra, amelyet a Computerworld a Zöld Pályával együtt szervez >>>

Szegeden mélyfúrású kutakból nyerik a vizet, ezért a vízműtelepek fűtését már a 2010-es évek elejétől hőszivattyúkkal biztosítják. 2017-ben a vállalkozás elkezdte villamos berendezéseinek cseréjét is. A szegedi szennyvíztisztító-telepen 2020-ra több lépésben kialakították a szennyvíziszap hasznosításának rendszerét, az évente előállított 2,6 millió köbméter biogázt gázmotorokon elégetve állítanak elő elektromos áramot - ismertette a fejlesztések részleteit a szakember.

A cég által vásárolt áram mennyisége a 2018-as 9,2 millió kWh-ról tavaly 4,4 millió kWh-ra csökkent, az idei terv a 4 millió kWh elérése. A Szegedi Vízmű Zrt. célja, hogy néhány éven belül energiaönellátóvá váljon - hangsúlyozta a vezérigazgató.

Hirdetés

A tavaly kísérletképpen megépített kiserőmű, illetve a most üzembe állított kilenc a számítások szerint jövőre 650 ezer kWh áramot termel majd. A cég így már optimalizálni tudja tevékenységét, a víztornyokat például akkor töltik föl, amikor süt a nap, így felhasználva a megtermelt energiát - mondta Istókovics Zoltán.

A Szegedi Vízmű Zrt. 51 százalékban az önkormányzat és 49 százalékban a Veolia csoport tulajdona. A nyilvánosan elérhető adatok szerint a 325 alkalmazottat foglalkoztató cég értékesítésből származó nettó árbevétele tavaly 7,885 milliárd forint volt, ami 2 százalékkal maradt el az előző évitől. A vállalkozás adózott eredménye 2021-ben mintegy 412, tavaly 383 millió forint volt.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.