Hirdetés
. Hirdetés

A Yahoo! és Icahn fegyverszünetet köt

|

Megegyezett a Yahoo! és Carl Icahn: a befektető helyet kap az igazgatótanácsban a közgyűlés után.

Hirdetés

A közös tervek értelmében az eddigi kilenc igazgatótanácsi helyet tizenegyre emelik. Az eddigi kilenc közül nyolc tag újrajelölteti magát az augusztus 1-i közgyűlésen, míg egyikük (Robert Kotick) nem indul újra az igazgatótanácsi helyért. Korábban Icahn a teljes igazgatótanácsot menesztette volna, hogy helyére a saját embereit ültesse, és ezzel egyengesse az utat a cég eladása előtt a Microsoftnak.

A mostani megegyezés szerint Icahn visszavonja korábbi javaslatát, és a kibővített igazgatótanácsban ő maga, valamint két jelöltje kap helyet a nyolc Yahoo!-delegált mellett. A megállapodás kapcsán kiadott közleményekben mindkét fél elégedettségét fejezte ki, Icahn azonban hangsúlyozta, hogy a Yahoo! egészének vagy a kereső üzletágának az eladása továbbra is a vállalat figyelmének a középpontjában kell, hogy álljon.

Miután az egyik legnagyobb részvényes, a Legg Mason egyértelművé tette, hogy a Yahoo! vezetését támogatja, világossá vált, hogy Icahn egyedül nem fog győzni, így meg kellett elégednie a most elért részsikerrel.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.