Hirdetés
. Hirdetés

Adatelemzéssel egymilliárd forintos áfacsalást akadályozott meg az adóhatóság

|

Az adóhivatal 200 százalékos adóbírságot szabott ki és büntetőfeljelentést kezdeményezett.

Hirdetés

A megalakulása utáni első bevallásában egymilliárd forint általános forgalmi adót (áfa) igényelt vissza egy debreceni cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzése megakadályozta a csalást.

Az adóhatóság csütörtöki közleménye szerint az áfabevallás már elsőre kockázatosnak tűnt. A NAV munkatársai elemezték az online adatforrásokból érkezett információkat, és kiderült, hogy a visszaigénylés alapjául szolgáló, reklámügynöki szolgáltatásról szóló számlákat szintén egy frissen alakult társaság bocsátotta ki. Ezt a céget ugyanaz a személy ugyanazon a napon alapította, mint a visszaigénylő, debreceni társaságot.

A kapcsolt vállalkozásoknál elrendelt ellenőrzésekből kiderült, hogy az összesen több mint négymilliárd forint értékű szolgáltatás áfáját - amit az adózó visszaigényelt - a számlakibocsátó nem fizette be a költségvetésbe. A négymilliárdos szolgáltatás egyébként húsz, 3-3 perces, összesen néhány százezer forintot érő videó megvételében merült ki.

Hirdetés

Az üzlet pénzügyi fedezetének meglétét ukrán lakcímű személyekkel kötött, tízmilliárd forintot meghaladó, készpénzben teljesített kölcsönszerződéssel igazolták. A vizsgált társaság képviselője azt állította, hogy a kölcsönszerződések, átvételi bizonylatok Magyarországon készültek, a revizorok azonban megállapították, hogy az állítólagos kölcsönadók nem jártak itt, az említett összegek nem cseréltek gazdát.

A feltárt tények bizonyították, hogy a társaságok valós gazdasági tevékenységet nem végeztek, létrehozásuk célja kizárólag a gyors pénzszerzés volt - közölte az adóhatóság.

A visszaigényelt több mint egymilliárd forintot a NAV nem utalta ki, az adóhivatal 200 százalékos adóbírságot szabott ki és büntetőfeljelentést kezdeményezett.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.