Hirdetés
. Hirdetés

Agilis menedzsment nem csak menedzsereknek

|

Mottó: „You don't have to change, survival is optional”.

Hirdetés

Agilis témájú nemzetközi konferenciát szervez Budapesten április 8–9-én a Sprint Consulting és az IIR. A kezdeményezés úttörő, hiszen ilyen nagyszabású, ilyen sok neves külföldi előadót felvonultató rendezvényen Magyarországon még nem vehettek részt a téma iránt érdeklődők. Az angol nyelvű konferencia kifejezetten gyakorlatorientált. Hiányoznak a programból a hosszú elméleti fejtegetések, helyettük a valós életből vett problémákat, példákat, esettanulmányokat mutatnak be az előadók.

Az Optional Conference – a szervezők szándéka szerint – nem egyszeri alkalom, hanem egy sorozat első konferenciája, ahol most a menedzsment szemszögéből vizsgálják az agilis irányzatot.

Hirdetés

Nem elsősorban profit vezérelte kezdeményezésről lévén szó, az áprilisi konferencia árait nem csillagászati összegben határozták meg. A nettó 69000 forintos részvételi díj lényegesen alacsonyabb, mint a hasonló jellegű és méretű rendezvényeken.

Egyéves megtérülés
Neves nemzetközi elemzők már két-három évvel ezelőtt jelezték: azok a cégek, amelyek nem térnek át az agilis működésre, nem biztos, hogy túlélik a válságot. Fontos tudnivaló az is, hogy az agilis szemléletet nem elég csak a szoftverfejlesztésben alkalmazni, annak a cég teljes működését, tehát a menedzsment és az üzlet oldalát is át kell hatnia. Napjaink környezetében csak így kezelhetők rugalmasan az üzleti igények.

„A konferencia célcsoportjába minden olyan vállalkozás beletartozik, ahol informatikai fejlesztés folyik. Nem csupán azokra a cégekre gondolok, ahol a szoftverfejlesztés a fő profil, hanem minden olyan szervezetre, ahol a termékekhez, szolgáltatásokhoz elengedhetetlen az informatika. Ez utóbbi kör tehát nagyon széles, ide sorolható például a távközlési és a pénzügyi szektor” – fogalmaz dr. Bodó Árpád Zsolt, a Sprint Consulting elnöke.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kis- és középvállalatoknak is szükségük van az agilis szemléletmód alkalmazására, ám eddig Magyarországon főként a multinacionális és nagyvállalatok éltek professzionális bevezetéssel. Jellemző gyakorlat, hogy a cégek házon belül próbálkoznak, majd kénytelenek elkönyvelni a sikertelenséget vagy a részleges sikert. A kudarc nyomán aztán egyre többen rájönnek, hogy külső segítség nélkül nem boldogulnak.

 

„Egy átlagos bevezetés 6–9 hónapig tart, de vannak 1-2 hónapos és 2-3 éves projektjeink is. A cég mérete, a feladat bonyolultsága, a munkatársak affinitása egyaránt befolyásoló tényező. Természetesen a bevezetés költségei is eltérőek, de általános tapasztalat, hogy a befektetés egy éven belül megtérül” – mutat rá dr. Bodó Árpád Zsolt.

Elégedett ügyfelek, jobb csapatmorál
A vállalatok négy-öt területen számíthatnak komoly javulásra az agilis bevezetését követően. Noha többnyire a termelékenység növekedését jelölik meg fő elvárásként, igazából nem ez a legfontosabb értéke. A szakértő szerint fontosabb, hogy az ügyfelek elégedettek legyenek a termékkel, a szolgáltatással. Az igazi eredmény az, ha a megrendelő úgy érzi: többet kapott a pénzéért, mint amire számított.

Az agilis fontos hatása a csapatmorál javulása. Mérések igazolják, hogy az agilis módszertannal annyira javítható a morál, mint 30 százalék fizetésemeléssel. Az agilis tehát komolyan hozzájárulhat a jó szoftverfejlesztők megtartásához.
Sok cég számára meghatározó szempont, hogy mérhető legyen a termék vagy szolgáltatás minősége, betarthatóak legyenek a vállalt határidők, továbbá rövidebb legyen a termék vagy szolgáltatás piacraviteli ideje. A helyesen értelmezett és alkalmazott agilis módszertanok mindebben segítséget nyújtanak.

„Az agilis megközelítésben nagy szerepet kap az önszerveződés, a felelősségek megosztása. A cél, hogy a lehető legalacsonyabb szintre is kerüljenek felelősségek. Ennek elfogadása, illetve elsajátítása paradigmaváltást igényel. Kultúra-, cég- és egyénfüggő, hogy a vállalat, illetve az egyén milyen gyorsan képes az átállásra, mennyire teszi magáévá az új szemléletet. Meggyőződésünk, hogy az agilis filozófia terjesztését nem lehet erőltetni, nem is ez a célunk. A konferencián sokat megtudhatnak az érdeklődők olyanoktól, akik ezt az utat már végigjárták” – hangsúlyozza dr. Bodó Árpád Zsolt.

Legnagyobbak a régióban
A Sprint Consulting agilis szoftverfejlesztési módszertanokat szab testre és vezet be, jellemzően nemzetközi és meghatározó hazai szoftverfejlesztő cégeknél. A 2008-ban alapított, mintegy 15 fős hazai szakértőcsapat Magyarországon és a régióban egyedülálló minősítési háttérrel és referenciával rendelkezik. A Sprint Consulting mára Kelet-Európa piacvezetőjévé nőtte ki magát.

Közel 15 éve a magyar piacon
Az IIR a világ egyik legnagyobb, aktuális üzleti információs fórumot teremtő cége. A magyar piacon 2000 óta van jelen, éves szinten több mint 100 szakmai rendezvényt szervez a vállalati felsővezetők és vezető szakemberek számára a gazdaság majd minden szektorában (energetika, gyógyszeripar, bankszektor, IT/telkó stb.).

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.