Hirdetés
. Hirdetés

Apple beszállítók kínai célkeresztben

|

A távol-keleti környezetvédők támadják az Apple kínai gyártóit.

Hirdetés

A helyi hatóságok azután kezdeményeztek vizsgálatot, hogy a környezetvédők feljelentették az Apple - valamint a HTC – beszállítói, mert azok állítólag nehézfémeket jutattak az ország folyóiba.

 
 
Az öt zöld szervezet még a múlt héten adott ki egy jelentést amiből az derült ki, hogy a Foxconn Technology Group valamint a Unimicron Technology folyamatosan szennyezi a - Sanghajnak is otthont adó - Taihu medence folyóit.

A vádak szerint a két cég gyáraiból hatalmas mennyiségű nikkel és réz került a környékbeli folyókba és a talajba is, ami komoly egészségügyi fenyegetést jelent a helyi lakosságra. A Foxconn gyár-környéki vizeket feketének, és “irgalmatlanul büdösnek” jellemezték, és állításuk szerint a fertőzött talaj sárga és vörös színekben “pompázik”, az elvetett haszonnövények nem képesek kifejlődni bennük.

Hirdetés

A helyi környezetvédelmi hivatal bejelentette, megvizsgálják az ügyet és folyamatosan ellenőrzik majd a gyárakból kifolyó vizet. Bármilyen szabályszegést azonnal megtorolnak, jelentették be mikroblogjukon.

A tajvani székhelyű, az Apple mellett a Microsoftnak és a Sonynak is gyártó Foxconn szerint, tisztában vannak a vádakkal, de mint elmondták, a gyárak hulladékgazdálkodási gyakorlata összhangban van a helyi szabályozással.

“Az ipari park folyója több cég létesítményéből is kap szennyvizet” - áll a cég közleményében. Hozzáteszik: a Foxconn támogatja a kormány Taihu medence védelmére hozott tervét, és arra bíztatja a többi gyártót, hogy hasonlóképpen cselekedjenek. A szintén tajvani Unimicron nem nyilatkozott az ügyben.

A kínai környezetvédők szerint a nehézfémek többnyire a nyomtatott áramkörök gyártása során jutnak a folyó vizébe. A rézszennyezés mérgezi a talajt és a folyó élővilágát, ráadásul szív- és érrendszeri megbetegedéseket okoz az embereknél. A nikkelről pedig régóta tudni, hogy rákkeltő hatású, tették hozzá a környezetvédők.

A HTC - aminek az Unimicron gyárában készülnek alkatrészek - a vádakra a következőket nyilatkozta: “A vállalat mindent megtesz annak érdekében, hogy tiszta és megfelelő ellátási láncot hozzon létre”. Emellett igyekeznek biztosítani, hogy a beszállítók is ehhez tartsák magukat.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.