Hirdetés
. Hirdetés

Átment az első élő próbán a londoni olimpia IT-rendszere

|

A londoni olimpia informatikai rendszereit építő Atos sikeresen zárta a játékok IT, kommunikációs, média, sport és biztonsági rendszereinek első élő próbáját.

Hirdetés

A teszt során mesterségesen idéztek elő működési hibákat a rendszerek különböző szintjein, és azt vizsgálták, hogy ezeket mennyire gyorsan és hatékonyan képesek elhárítani a vállalat szakemberei. Összesen 300 szakember vett részt a szimulációban, amelyet májusban megismételnek.

„Mielőtt átadnánk a London 2012 IT-rendszert 200 ezer órát töltünk majd a tesztelésével, amire azért is szükség van, mert 30 százalékkal több információt fog feldolgozni, mint amire eddig a játékok történetében példa volt. A sikeres teszt azt mutatja, hogy a csapatunk nagyon jó pályán halad” –  közölte Michele Hyron, az Atos olimpiai projektjéért felelős főintegrátor.

Sebastian Coe, a londoni olimpia szervezőbizottságának elnöke azt emelte ki, hogy a technológia fontosságát nem szabad alábecsülni. Ezért dolgozik 3500 specialista a rendszer működtetésén, akik 900 szervert, 1000 hálózatot és biztonsági eszközt és több mint 10 ezer számítógépet állítottak üzembe. Mindennek zavartalanul kell működnie” – szögezte le az egykori nagyszerű középtávfutó, olimpiai bajnok.

A londoni olimpia alkalmazásai két nagy csoportba tagolódnak. Az egyikben az eredményközlő rendszerek, és a játékok központi irányítórendszerei (például a munkaerőt menedzselő és az esemény programját kezelő alkalmazások) kaptak helyet, míg a másik csoportban a résztvevők, alkalmazottak, munkások és az önkéntesek akkreditációját kezelik.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.