Hirdetés
. Hirdetés

Az okostelefonok keményen betettek Super Mariónak

|

A számítógépes játékok japán óriása, a Nintendo történetében először számolt be éves szintű veszteségről, amit az okostelefonok okoztak, felzabálva a hordozható játékgépek piacát. Ráadásul a rossz eredményekbe az emelkedő jen-árfolyam is belejátszott, mert megdrágította az exportot.

Hirdetés

A bejelentett 37,3 milliárd jenes veszteség kissé kevesebb a vártnál, mert az elemzők azt hitték, hogy az okostelefonok keményebben sújtják majd a játékkonzol piacot. A Nintendo maga is többre számított korábban, s a harmadik negyedéves adatok alapján úgy vélték, hogy 45 milliárd jennel szaladnak pirosba.

A Wii. Sötét éve volt

A Wii otthoni konzol és a DS hordozható eszköz csalódást keltően szerepelt a piacon az elmúlt 12 hónapban. A cég úgy remélte, hogy 13 millió darab Wii-t értékesíthet, de csak 9,8 millió ment el, miközben a DS eladásai csak alig a felét érték el a várt 11 millió darabnak.

A Nintendo most arra készül, hogy a Wii-t karácsonyra felváltja az új Wii U modellel. Az elemzők szerint a készülék ára 300 dollár körül lesz, ami még drágább, mint a konkurens Sony Playstation 3 és a Microsoft Xbox 360.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.