Hirdetés
. Hirdetés

Az új vállalkozások hétvégéje jön

|

Újra itt a Startup Weekend.

Hirdetés

November 21-23. között világszerte több mint 250 városban közel 30.000 ember teszi próbára magát a Global Startup Battle rendezvénysorozat keretében, hogy megtapasztalja: milyen érzés vállalkozóként belevágni egy új termék vagy szolgáltatás megalkotásába és beindításába.

Hirdetés

Budapest 2012 óta idén harmadik alkalommal csatlakozik a világ legnagyobb startup versenyéhez, ahol évről évre egyre jobban szerepelnek a magyar résztvevők. 2012-ben a zsűri által legjobbnak választott budapesti csapat, a Sopreso képviselte az országot, tavaly pedig az ARYS és az Opp.io projektek szerepeltek a nemzetközi mezőnyben, ahol az utóbbi több mint 400 csapat közül jutott be a legjobb 15 közé.

Az idei Startup Weekendre 100 kreatív és vállalkozó kedvű fejlesztőt, designert és marketingest várnak a szervezők, hogy “egymással új csapatokat alakítva jussanak el egy-egy startup ötlettől a termék vagy szolgáltatás beindításáig mindössze 54 óra alatt” - nyilatkozta Bakó Zsolt, a Colabs Startup Center alapítója és a budapesti esemény főszervezője.

A csapatok nem csak az idővel, de egymással is versenyeznek, ami egy olyan intenzív és inspiráló légkört hoz létre, amiben nem létezik lehetetlen. A Startup Weekendek egyik legfontosabb eleme, hogy tapasztalt szakemberek és vállalkozók mentorként segítik a résztvevőket a hétvégi munkában, hogy a rövid idő alatt a lehető legtöbbet tudják kihozni projektjeikből. Idén először 3D nyomtatók és 3D szkennerek is a csapatok rendelkezésére állnak a FabLab Budapest jóvoltából, hogy a kézzelfogható termékötletek prototípusainak legyártása se jelentsen akadályt a hétvége során.

 

Az esemény védjegyévé váló laza légkör és szigorú időkeret kombinációjának legfőbb célja, hogy a különböző területekről érkező résztvevők számára közös platformot hozzon létre a szakmai ismerkedésre és a kreatív alkotásra. Hogy ez bizonyos esetekben mennyire jól sikerül, azt azon csapatok példái bizonyítják a legjobban, amelyek a rendezvényt követően valódi vállalkozássá alakulva folytatják a munkát. Ilyen startup például a “Sopreso, amely a DayOne Capitaltól kapott befektetést, a Codie (ex-RoboPhone) ahova az iCatapult szállt be tőkével, vagy az Opp.io ahol a Traction Tribe biztosította a kezdeti befektetést” - sorolja az eddigi legígéretesebb Startup Weekend-es projekteket Bakó Zsolt, főszervező.

Idén az Ericsson budapesti kutatás-fejlesztési központja fogadja be a Startup Weekendet, amely a vállalat konferencia központjában zajlik. De az Ericsson nemcsak helyszínnel, hanem szakmai munkával, témával, mentorokkal (a kutatás-fejlesztés és az üzleti területről), a zsűriben való részvétellel, valamint ericssonos díjjal is támogatja a megmérettetést. 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.