Hirdetés
. Hirdetés

Csaták kimenetelébe szólhat bele a Windows 8

|

Az USA védelmi minisztériumának színe-java hamarosan átáll a rendszerre.

Hirdetés

A Business Insider beszámolója alapján komoly presztízsértékű győzelemmel indította az évet a Microsoft, hiszen egy most nyélbe ütött üzletnek hála az Egyesült Államok Nemzetvédelmi Minisztériuma (Department Of Defense) az elkövetkező hónapokban nagyrészt át fog állni a szoftvercég október végén kiadott, a PC World decemberi lapszámában pedig bő 80 extra oldalon alaposan kivesézett operációs rendszerére.


Az üzlet további érdekessége, hogy noha a Microsoft már régóta a kormányszerv beszállítója, ám most először sikerült egyetlen bérleti szerződésben egyszerre annak három főbb ágával – a szárazföldi erőkkel, a légierővel, továbbá az előbbiek mellett az USA elnökének is informatikai és távközlési támogatást nyújtó részleggel – megegyeznie.


Az üzlet keretében elméletileg a Nemzetvédelmi Minisztérium dolgozóinak 75 százalékának, azaz körülbelül 330 ezer főnek kell majd megbarátkozni a Start menütől gyárilag mentes Windows 8-cal, ezen felül pedig a munkavállalók hozzáférést kapnak még az Office 2013 és SharePoint 2013 Enterprise szoftverekhez is.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.