Hirdetés
. Hirdetés

Eddig készül el a Waberer's logisztikai központja Ecseren

|

A központ a legmodernebb műszaki és fenntarthatósági megoldások alkalmazásával készül az M0 körgyűrű mellett, a repülőtérhez közel.

Hirdetés

A tervezett ütemben halad a Waberer's Csoport Ecseren épülő óriás logisztikai központjának építése, az épület elérte legmagasabb pontját, így 2024 elejére elkészülhet - közölte a vállalat.

A 47 ezer négyzetméteres raktárkomplexum építésére 18 milliárd forintot fordít a cég. A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer's a központot nagyobb részt a tavaly kibocsátott 111 millió euró kibocsátási értékű kötvényből, kisebb részt pedig a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól kapott beruházási támogatásból valósítja meg.

A piacvezető logisztikai szolgáltató innen szolgálja majd ki ügyfélkörét. A központ a legmodernebb műszaki és fenntarthatósági megoldások alkalmazásával készül az M0 körgyűrű mellett, a repülőtérhez közel. Az építkezés helyszínén közel 200-an dolgoznak.

A közlemény szerint az új központban speciális, valamint értéknövelő szolgáltatásokat is kínál majd a komplex logisztikai szolgáltató, így az FMCG (napi fogyasztási cikkek) és egyéb áruk tárolása mellett veszélyes áruk kezelésére, valamint e-commerce partnerek termékeinek automatizált kiszolgálására is lehetőség lesz.

Hirdetés

A csoport fenntarthatósági stratégiájának megfelelően a komplexum mindenben megfelel a BREEAM fenntarthatósági szabvány Good minősítésnek, így több környezettudatos és energiahatékony megoldást is alkalmaz - emelik ki a közleményben. A tetőfelületen nagyméretű napelem rendszert, mozgásérzékelős LED világítást, hőszivattyús fűtés-hűtést és intelligens épületfelügyeleti rendszereket telepítenek, emellett a központ már az átadás időpontjában is alkalmas lesz alternatív, elektromos hajtásláncú járművek fogadására és töltésére.

A beruházással teljessé válik a csoport M0-ás körgyűrű melletti raktárhálózata (Páty, BILK, Ecser lokációkban), amely így lehetővé teszi az országos és a budapesti disztribúciós, illetve raktározási rendszerek optimalizálását, ezáltal növeli az ügyfelek versenyképességét - írták.

A Waberer's Csoport Európa meghatározó, saját flottával rendelkező közúti logisztikai vállalata, Magyarország piacvezető komplex logisztikai szolgáltatója. A csoport a gépjárművekhez, fuvarozáshoz kapcsolódó biztosítások területén is meghatározó pozícióval rendelkezik a magyar piacon.

A Waberer's 2800 tehergépjárműből álló flottát üzemeltet, és közel 250 ezer négyzetméter korszerű raktárt kezel, ezzel a régió legnagyobb logisztikai kapacitása felett diszponál.

A vállalat részvényeit 2017 óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában, a papír csütörtökön 2030 forinton zárt, értéke egy éven belül 1750 és 2310 forint között változott.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.