Hirdetés
. Hirdetés

Elindult a világ az igazi 5G felé

|

Előremutató lépésekről hallhattak és biztató eredményeket láthattak a budapesti ITU Telecom World 2019 látogatói. Azonban senki se ringassa illúziókba magát: az 5G technológiában rejlő igazi lehetőségek kihasználására még néhány évet várni kell.

Hirdetés

Négy teljes napon keresztül, párhuzamosan hat helyszínen zajlott a fórum, amelyen az infokommunikáció aktuális kérdéseit vitatták meg a világ minden tájáról érkező szakértők. A konferencián fokozott hangsúlyt kapott a konnektivitás és az 5G. Forró téma az önvezető autó is. A felszólalások egybehangzó tanulsága, hogy csak szabványosítással kerülhető el a teljes káosz.

Hirdetés

- A konferencia minden területén megjelent a tágabb értelemben vett hálózatbiztonság fontossága. Ez a szemlélet áthatotta az egész fórumot. Ez remek hír, hiszen ha a hálózat biztonsági réseket tartalmaz, illetve csak utólag próbáljuk meg beépíteni a biztonsági elemeket a rendszerekbe, abból rengeteg baj származhat. Az infokommunikáció világában célszerű már a szabványosítást úgy végezni, hogy a biztonsági elemek eleve benne legyenek a rendszerekben. Az ITU felismerte ezt a veszélyt, és megtette az első lépéseket a megoldás felé - fogalmaz Bartolits István, az NMHH Technológiaelemző Főosztályának vezetője.

Internet mindenütt, mindenkinek
Jóllehet Európában és Amerikában az emberek többsége számára magától értetődő az internetelérés, a világon még mindig 3,8 milliárd ember nem fér hozzá a világhálóhoz. Különösen vészhelyzetekben, környezeti csapások esetén nélkülözhetetlen a nagy sebességű, stabil kapcsolat, amit leginkább vezeték nélkül lehet megteremteni.

A globális probléma kézenfekvő és viszonylag gyors orvoslásának módja a műholdas kommunikáció kiterjesztése; ennek fő szorgalmazói értelemszerűen az afrikai országok. A fórumon - többek között - szóba került a SpaceX Starlink projektje (12 ezer műhold) vagy az Amazon Kuiper projektje (3236 műhold). A téma széleskörű támogatottságát jelzi, hogy az ITU a konferencia keretében aláírta az úgynevezett Crisis Connectivity Chartert. A dokumentum a műholdas kommunikáció katasztrófahelyzetekben, humanitárius célokra történő felhasználásának alapelemeit rögzíti.

Itt az 5G! Hol az 5G?
A konferencián sok érdekes dolog hangzott el az 5G-vel kapcsolatban, ugyanakkor a beszélgetések során óriási viták is kialakultak. - Alapvetően egyetértés van abban, hogy az igazi, teljes 5G (nem a mostani, 4G-hálózatra ráépített, induló rendszerek), tehát a szélessávú kapcsolat, a nagyszámú végpont és annak szupermegbízható kezelése, valamint a rendkívül kis késleltetésű átvitel együttes megvalósítása hatalmas befektetést igényel. A viták tárgyát leginkább az képezi, hogy vajon mikor térül meg, illetve egyáltalán megtérül-e valaha ez a hatalmas befektetés. E kétségek dacára úgy tűnik, hogy távlatilag mindennek az alapját az 5G adja majd, a mobilhálózat kizárólagossága azonban egyáltalán nem biztos. Feltételezhető, hogy létrejön egy hordozóhálózat - a hálózatok hálózata -, amire sok minden ráépül majd, köztük vezetéken csatlakozó végpontok is. Igen sokan egyetértettek abban, hogy az igazi, az összes kitűzött elvárást kielégítő 5G megvalósulása 2022-23 körül várható - mondja Bartolits István.

A fórum előadásaiból jól látszott, hogy az 5G világában a vertikális alkalmazásoknak lesz igazán jövőjük. Sokan abban bíznak, hogy amikor már számos ipari alkalmazás (például az agráriumban) vagy egyre több önvezető autó épül rá az 5G-re, akkor kezdődhet el a hatalmas beruházás megtérülése. Addig meglehetősen bizonytalan, lehet-e működőképes üzleti modelleket kialakítani.

Robusztus optika nélkül nem megy
Az 5G-hez kapcsolódóan két dologban teljesen egyetértettek a konferencia résztvevői. Az egyik, hogy a hozzáféréshez kellő mennyiségű frekvenciaspektrumra van szükség. Előrelépést hozhat ezen a téren az idei World Radio Conference (2019. november). Abban sincs nézetkülönbség az érintettek között, hogy az 5G rendszer kiépítéséhez nagyon robusztus optikai hálózat és nagyon robusztus vezérlés kell.

- Erről kevesebb szó esik, pedig ez az egyik kulcskérdés. Mindennek alapja az optikai hálózat, arra lehet ráépíteni az 5G-t. A kiterjedt optikai hálózat az egyik fő eleme a hatalmas beruházásnak - mutat rá Bartolits István.

Érdekes módon a műsorszóró ágazat is megnyilvánult ebben a kérdésben. Az EBU (European Broadcasting Union) jelezte, hogy nagy várakozással tekint az 5G elé, hiszen a műsorszóró frekvenciák köre egyre szűkül, így a műsorszóróknak más megoldások után kell nézniük. A média számára az optikai hálózatra épülő szélessávú mobilhálózat jelenti a kiutat.

Szabvány kell az önvezető autóknak (is)
Kétnapos workshop foglalkozott az önvezető autókkal. Feketén-fehéren kiderült, hogy rengeteg helyen folynak a fejlesztések, eltérő technológiákkal. Konszenzus alakult ki arról, hogy előbb-utóbb létre kell hozni egy egységes végrehajtási minimumot, egy szabványt, az érintettek megfogalmazása szerint egy Global Performance Standardet. Ennek hiányában teljes kavarodásra kell számítani. Többen úgy fogalmaztak, hogy az önvezető autó technológiájának hasonlóképpen kell majd jogosítványt szereznie, mint ma a sofőröknek.

Elindult tehát egy közös gondolkodás, ami Bartolits István szerint kiemelkedő eredmény. Talán még időben történtek meg az első lépések.

KIÁLLÍTÁSI ÍZELÍTŐ

BME
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának tanszékei hat demóval voltak jelen az ITU Telecom World 2019 kiállításán. Az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék (AUT) bemutatóján egy 120 centiméter hosszúságú autómodell segítségével lehetett kipróbálni a távoli jelenlét és az autóvezetés élményét. A vezető kormány és pedálok segítségével távolról irányíthatta a járművet, a jelenlét élményét pedig egy virtuálisvalóság-sisak biztosította, amellyel az autóra szerelt kamera képét lehetett látni valós időben. A kamera észrevehető késés nélkül követte a vezető fejmozgását, így biztosítva az autóban ülés élményét. A demó üzenete: 5G hálózaton (akárcsak a kiállításon működő wifi hálózaton) megvalósítható a valós idejű, nagy sávszélességű, kis késleltetésű adattovábbítás. Szintén az 5G hálózati technológia lehetőségeit, továbbá a taktilis és a vizuális élmény összekapcsolását kívánta bemutatni az AUT virtuális bűvös kockája. Két játékos egy-egy színek nélküli kockát tart a kezében, amelyek segítségével közösen rakhatják ki a virtuális térben jelen lévő (színes) bűvös kockát. A virtuális kocka valós időben követi a játékosok kézmozdulatait, és szükség esetén segítséget is nyújt a megoldáshoz.

Biológiailag lebontható áramkörökkel képviseltette magát a kiállításon az Elektronikai Technológia Tanszék. A Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék az általuk fejlesztett SMOG-1 diákműhold makettjét állította ki. Az éles műholdat várhatóan még idén ősszel fellövik. A Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék (HIT) egy rádiós iránymérőt mutatott be, amely képes egy közelítő, de szemmel esetleg még nem látható drón észlelésére. A HIT egy kvantumkommunikációs rendszert is kiállított, amelynek egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy a kommunikációt lehallgató külső fél, a kvantumfizika törvényeiből adódóan, sosem maradhat észrevétlen.

Ericsson - Magyar Telekom
Kereskedelmi 5G szolgáltatásra is alkalmas berendezésekből felépített 5G teszthálózaton mutatta be az 5G technológiát és annak alkalmazási területeit az Ericsson Magyarország és a Telekom. A standon megtekinthették a látogatók az Ericsson 5G rádiós infrastruktúrájának elemeit. Többek között bemutatták az Industry Connenct szolgáltatást. A kisméretű privát 5G hálózat egy 1 köbméteres kockában elfér, így bárhol könnyen telepíthető. A demonstráció azt szemléltette, hogy az 5G-hálózat hogy képes segíteni egy mentőautóban dolgozók munkáját.

MKB Fintechlab
Az MKB Fintechlab szakmai előadásokkal, kerekasztal-beszélgetéssel és saját standdal vett részt az ITU Telecom Worldön. Ez utóbbin az érdeklődők találkozhattak az MKB Fintechlab által támogatott négy startuppal is (Cégjelző, Family Finances, Source Code Leak, Péntech).

Az MKB Fintechlab megjelenésének célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a téma fontosságára, és lehetséges partnerségeket alakítson ki más szektorok nemzetközi szereplőivel.

Vodafone
A rendezvény kiállításán a látogatók a Vodafone 5G kamion révén ismerkedhettek az 5G technológia adta lehetőségekkel: a demóban egy szinte késleltetés nélküli, VR-szemüvegen keresztül játszható teniszjátékot próbálhattak ki. Emellett a Vodafone 5G kamionban helyet kapott az OncoVR projekt is, amely a tartósan kórházban fekvő gyermekek mindennapjait teszi színesebbé a virtuális valóság segítségével.

DÍJAZOTT HAZAI INNOVÁTOROK
A legígéretesebb innovatív magyar kkv-nak járó díj, az ITU Telecom World Host Country SME Award nyertese a Tresorit, amely - több más hazai kkv-val együtt - egy kis standdal képviseltette magát a Magyar Pavilonban. Díjazott megoldásuk lényege, hogy a fájlokat a felhasználó eszközén, még a felhőbe való feltöltés előtt titkosítja. Így a felhőben tárolt információhoz csak maguk a felhasználók, valamint azok férhetnek hozzá, akiknek a felhasználók megadják a titkosítási kulcsot. Senki más, még a Tresorit fejlesztői sem tudják visszafejteni a fájlokat.

Az Európari Űripari Szövetség (ESA) számára készített Ka-sávú kis zajú erősítőjét mutatta be a kiállításon a BHE Bonn Hungary. A témával pályáztak az ITU Awardsra, a kkv kategóriában, és a döntőbe kerültek.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.