Hirdetés
. Hirdetés

Ezt kell tudni a fizetési meghagyásról

|

Egy vállalkozás életében előfordul, hogy kintlevősége keletkezik, ezáltal hitelezővé válik, vagy akár az is, hogy ő maga kerül adósi pozícióba. Ilyenkor fontos, hogy megfelelő követeléskezelési módszert válasszunk.

Hirdetés

Figyelemmel kell lenni például arra, hogy a nem fizető üzleti partnerre jó adósként tekintünk-e - tehát huzamosabb idejű szerződéses jogviszony és ezidáig gördülékeny kapcsolat volt - vagy rossz adósként, azaz a közöttünk lévő munkakapcsolat elmérgesedett és nem kívánunk már vele semmilyen formában sem együttműködni. Mindkét fajta adós esetében több megoldás ismeretes, de most ezúttal a fizetési meghagyásról - kiemelten a cégek közötti eljárásról - ejtünk néhány szót, közérthetően.

A tartozásnak lejárt pénzkövetelésnek (számla, kölcsön, kártérítés) kell lennie. Fizetési meghagyási eljárást cég és magánszemély iránt egyaránt lehet indítani, de fontos tudnunk, hogy három millió forint alatti tartozás esetén első körben kötelező ezen eljárást igénybe venni, nem fordulhatunk egyből polgári peres bírósághoz. A fizetési meghagyást közjegyző előtt kezdeményezhetjük, cégek esetében elektronikus úton. Az eljárás elindítására irányuló kérelmünkkel egyidejűleg a követelés összegének 3%-át kell illetékként megfizetnünk. Azonban itt is van kötelezően fizetendő minimum összeg, ami 8.000 forint és van felső plafon is, ami 300.000 forint. Ez az illeték akkor sem lesz több, ha a maximális 30.000.000 forintos követelést indítjuk el.

Amennyiben a kérelmünk megfelel a törvényi követelményeknek, a közjegyző fizetési meghagyást bocsájt ki, amit megküld az adós részére. Mindig fontosnak tartom ügyfeleimnek kihangsúlyozni, hogy a hivatalos iratokat mindig vegyük át, jelen esetben ez kiemelten fontos, hiszen egy jogellenes követelés esetén elveszítjük annak lehetőségét, hogy ez ellen hatékonyan védekezhessünk. Ugyanis ahogy a tértivevényes postai küldeményeknél lenni szokott, a második kézbesítési kísérletet követő ötödik munkanapon az irat kézbesítettnek minősül. Fizetési meghagyás esetében ez továbbá azt is jelenti, hogy a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, így az adós ellen végrehajtás indítható (2022-ben 328 ezer fizetési meghagyás emelkedett jogerőre így).

Hirdetés

Adósi pozícióban a fizetési meghagyás részünkre történő kézbesítésekor 15 napunk van arra, hogy vitassuk a követelést, ezt ellentmondásnak nevezik. Ezt a közjegyzőnél kell - cégek esetében - elektronikus úton megtennünk, aminek eljárási díja nincsen. Azonban ha a követelés jogos, és nem eltúlzott, fizetési nehézség esetén lehetőségünk van az eljáró közjegyzőnél fizetési halasztást vagy részletfizetést kérnünk. Ezt már részletesen indokolni kell, és ennek már eljárási díja is van. Fontos, ha részletfizetési lehetőséget kapunk, és valamelyik részlet megfizetésével késedelembe esünk, úgy az egész tartozás azonnal esedékessé válik.

Ha a fizetési meghagyást átvesszük, de határidőn belül nem élünk ellentmondással, akkor az ugyanúgy jogerőre emelkedik, és elindítható ellenünk a végrehajtás. Ebben az esetben ilyenkor a jog úgy értelmezi, hogy az adós nem vitatja a követelést.

Ha a végrehajtást elindítják, erről a végrehajtó értesíti az adóst. Ilyenkor van egy lehetőség adósként a másodlagos ellentmondásra, tehát megakaszthatjuk a végrehajtást és bizonyíthatjuk a követelés jogellenességét. Ez azonban csak abban az esetben áll az adós rendelkezésére, ha úgy mulasztotta el az ellentmondást, hogy át sem vette a fizetési meghagyást (tehát ha átvette és nem tett nyilatkozatot, akkor nem), és a végrehajtónak megfizeti egyidejűleg az eddig megelőlegezett végrehajtási költségeket.

Visszatérve a kérelmezői (hitelezői) oldalra, ha az adós ellentmondással él, akkor arról a közjegyző értesít egy végzés formájában. Ilyenkor lehetőségünk van arra, hogy eldöntsük, tovább akarjuk-e vinni a folyamatot. Amennyiben igen, a végzés arra is felszólít bennünket, hogy 15 napon belül pert kell indítani a bíróságon, ez jogvesztő határidő. A nemperes eljárás átalakul peres eljárássá. A per indításakor, a keresetlevél elkészítésekor már minden, a tartozás fennálltát igazoló dokumentumot meg kell küldeni a bíróság részére.

Összegezve, adósként különösen fontos, hogy mondjunk ellent. Azonban ha ezt elmulasztottuk, abban az esetben is lehetnek további megoldások a már megindult végrehajtás okozta károk tompítására, vagy akár a végrehajtási eljárás felfüggesztetésére, de ez minden esetben az egyedi konkrétumokon múlik.

A későbbiekben a törvényi előírásoknak megfelelő fizetési felszólítással, és a felszámolási eljárással kapcsolatban nyújtunk segítséget.

A tájékoztatás nem teljes körű, alapos és megfontolt döntés érdekében vegyen igénybe jogi segítséget!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.