Hirdetés
. Hirdetés

Felére apadt a Cisco profitja

|

A Cisco Systems közzétette negyedik negyedéves eredményeit. A vállalat profitja majdnem a felére zuhant, míg az eladások 17 százalékkal csökkentek az előző év hasonló időszakához képest. A cégvezér ennek ellenére optimista.

Hirdetés

Mint szinte az összes komoly informatikai céget, a Ciscót is érzékenyen érinti a globális recesszió. Ennek ellenére John Chambers, a cég elnök-vezérigazgatója igencsak optimista. Chambers szerint a szezonális trendek kezdenek visszatérni a normális állapothoz, és az előrendelési számok pozitívnak tűnnek. A vállalat szeretné az adatközpontok területén szélesíteni a versenyt a HP-val és az IBM-mel szemben úgy, hogy új modelleket vezet be a ?minden egyben?, UCS (Unified Computing Systems) kínálatában a következő pár hónap során.

Számok
A hálózati eszközök és megoldások területén domináns Cisco augusztus 5-én tette közzé 2009 utolsó pénzügyi negyedévében elért eredményeit. A cég profitja az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva óriásit, 46 százalékot esett (1,1 milliárd amerikai dollárra), miközben az árbevétel ?mindössze? 18 százalékkal csökkent (8,5 milliárd dollárra). Több negyedév óta most először a cég elnök-vezérigazgatója bizakodó volt az eredményekkel kapcsolatban, és úgy fogalmazott, hogy a harmadikról a negyedik negyedévre történő növekedés már a normális szintre tért vissza, és ez jó előjel a közeljövőre nézve.

Túl a nehezén?
Ő és más Cisco-tisztségviselők azt tapasztalják, hogy a vállalkozások IT-költései ugyan nem mutatnak gyors növekedést, ám találhatók pozitív jelek. Különösen, ha a néhány hónappal korábbi számokhoz hasonlítják a megrendeléseket, amikor a globális recesszió leginkább éreztette hatását. Chambers úgy fogalmazott, hogy ?ha ez így folytatódik, akkor elmondhatjuk, hogy a fordulópont a negyedik negyedévben volt. Túl korai talpra állásnak nevezni, de amit most tapasztalunk, az a normális, szezonális trend.? Az optimista hangulatot az is erősítheti, hogy piaci elemzők az egyszeri tételek nélküli részvényenkénti eredményt 29 centre várták, ám az a most kiadott számok alapján 31 cent lett. Százalékban kifejezve ez komolynak tekinthető, pozitív eltérés.

Mindezek ellenére a következő pénzügyi negyedévre, a tavalyi adatokhoz képest az eladások 15-17 százalék körüli csökkenésére számítanak. A Cisco a legtöbb régióban az összes üzleti területen csökkenést volt kénytelen elkönyvelni. Egyedüli kivétel a szolgáltatások területe, amely üzletág mind negyedéves, mind éves összehasonlításban minimális növekedést volt képes felmutatni.

Az elmúlt időszakban az egyik legfontosabb lépés a cég számára a költségek csökkentése volt. A Cisco 1,5 milliárd dolláros költségcsökkentést tervezett a negyedik negyedévben, amit sikerült túlteljesíteni, többek között elbocsátások árán.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.