Hirdetés
. Hirdetés

Félmillió négyzetméternyi vasúti átrakóterület épül Magyarországon

|

A már működő létesítmények közül is többet bővítenek.

Hirdetés

Félmillió négyzetméternyi vasúti átrakóterület épül Magyarországon az ipari üzemek és az áruszállítás kiszolgálása érdekében - jelentette be a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). A szövetség szakmai becslése szerint ez 80-100 milliárd forint beruházást igényel a fejlesztők részéről.

A vasúti terminálok bővülése a fényeslitkei East-West Gate átadásával már tavaly elkezdődött. 2024-ben és 2025-ben újabb négyet adnak át, és továbbiak építéséről is folynak tárgyalások.

Jövőre kezdheti meg működését Szegeden, az egykori kiskundorozsmai átrakó területén a PSP Terminál, amely elsősorban a Dél-Alföldről, Szerbiából, Romániából és Bulgáriából érkező forgalmat fogadhatja. A Petrolsped Szállítmányozási Kft. félmilliárd forintos magánberuházásával kialakított terminál 48 ezer négyzetméterén daruzható és nem daruzható félpótkocsikat, valamint konténereket tudnak majd vasútra rakni.

Ezt követően adják át a BMW-gyár szomszédságában a Debrecen Terminált, ezt főképp autógyártók és beszállítóik fogják használni. A 110 ezer négyzetméteres területen portáldaruval és mobil rakodógépekkel tudnak majd rakodni konténert és pótkocsikat. A terminál működtetéséhez szükséges kiegészítő berendezések bekerülési költsége 17,2 milliárd forint.

2025-ben adhatják át az M76-os autópálya tervezett nyomvonala és a vasúti fővonal találkozásánál épülő a Zalaegerszeg Terminált, valamint a Szeged Terminált, amely a csongrádi megyeszékhely ipari és logisztikai központjában épül, mindkettő a METRANS beruházásában.

Hirdetés

A már működő létesítmények közül is többet bővítenek. Európa legnagyobb szárazföldi intermodális terminálját, a Fényeslitkén tavaly átadott East-West Gate-et azért fejlesztik, mert az ukrajnai háború miatt nagy az igény az ömlesztett áru átrakására. Budapesten a Rail Cargo Terminal - BILK Zrt. 220 ezer négyzetméteres telephelye új konténerrakodó gépekkel gyarapodik, és energiahatékonysági beruházásokat is végrehajtanak mintegy 250 millió forint értékben.

A METRANS BUCS Terminál napelemparkot kapott, és felépítették az idén a negyedik bakdarut. A 143 500 négyzetméter területű terminálnak az összes fontos európai kikötővel van kapcsolata.

A MAHART Container Center Terminált 2025 első feléig 5,8 milliárd forintból fejlesztik: a jelenlegi 110 ezer négyzetméter mellé majdnem húszezer négyzetméternyi új területet építenek ki, mintegy tizenötezer négyzetmétert felújítanak, beszereznek egy második bakdarut, valamint vasúti vágányokat is építenek, illetve felújítanak.
A MÁV tulajdonában lévő ZÁHONY-PORT Zrt. a rakodási és tárolási kapacitást, a vegyi anyagok átfejtési technológiáját fejleszti, és mérlegelési-mérési lehetőségeket alakít ki.

A Sopron Terminálnál pedig modernizációt és bővítést is tervez a tulajdonos GYSEV Cargo, amely a technológiát a 2010-es években már két ütemben felújította a 40 500 négyzetméteres területen.

A közlemény szerint az átrakodók építését az indokolja, hogy a vasúti szállítást felértékelték a fenntarthatósági szempontok, az EU ennek köszönhetően támogatja a vasúti fejlesztéseket. Egyidejűleg a közúti szállítás helyzetét a sofőrhiány és az emelkedő környezetvédelmi díjterhek egyaránt nehezítik - jelezték.

Az MLSZKSZH közleményében rámutat: ha Magyarország teljesíteni akarja a klímacélokat, évente 50-100 ezer kamionnyi forgalmat kell majd közútról az intermodális fuvarozás felé terelni.

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) a hazai logisztikai és közlekedési szakma meghatározó szervezete, amely a magyar logisztikai szolgáltató központok közel 90 százalékát fogja össze. Jelenleg 89 tagja van, az általuk képviselt nemzetgazdasági volumen az árbevételek alapján közelíti az 1000 milliárd forintot.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.