Hirdetés
. Hirdetés

Fizetős szolgáltatáson gondolkodik a Twitter

|

A Twitter bevételei apadni kezdtek az utóbbi időben, így muszáj előállniuk valamivel, hogy visszabillentsék a mérleg nyelvét. De vajon lesz igény előfizetéses, prémium csipogóra?

Hirdetés

A kék madaras közösségi platform valószínűleg még egy ideig keserűen tekint vissza a jelenlegi időszakra, ugyanis a koronavírus miatt egyébként sem túl vidám hónapokat súlyosbítja, hogy a cég történetének valószínűleg legnagyobb biztonsági rését használták ki hackerek, mely komoly árnyékot vet a cégre. Egyelőre nem tudni, hogy mekkora károkat okozott ez a Twitternek, de minden jel arra mutat, hogy személyes üzenetkehez is hozzáférhettek a behatolók, ami azt mutatja, hogy a probléma súlyosabb, mint azt korábban gondolták. A cég most új konstrukciókon gondolkozik, hogy valahogyan tompítsa az anyagi veszteséget, mely többek között a fenti események következtében érte.

Hirdetés

A cég vezérigazgatója, Jack Dorsey egy befektetői telefonhívásban elmondta, hogy új utakat próbálnak ki, és a terveik között szerepel egy esetleges fizetős szolgáltatás bevezetése is. A cégvezető kitért arra, hogy a közvéleménykutatásban, melyben azt kérdezték az emberektől, hogy mit szólnának, ha a Twitter bizonyos fizetős elemeket is bevezetne, válaszok széles spektrumát kapták. A vállalat még ebben az évben szeretné elkezdeni az előfizetéses modell tesztelését, melynek részleteiről egyelőre nem sokat tudunk. 

Az biztos, hogy a meglévő, ingyenes szolgáltatás mellett lesz elérhető a fent említett prémium verzió, mely jó eséllyel megszabadítja a hírfolyamunkat a reklámoktól. Így tehát senkinek nem kell aggódnia, hogy az eddig térítésmentesen használt applikációjáért hirtelen a pénztárcájába kell nyúlnia. Hogy ezen felül milyen extra szolgáltatások járhatnak azért, ha az ember a pénzét áldozza a Twitterért? Egy darabi még rejtély marad. 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.