Hirdetés
. Hirdetés

Hamisított NEC termékek a piacon

|

A NEC márkanév egy kiterjedt kalózszervezet nagyszabású hamisítási akciójának esett áldozatul - jelentette be pénteken a vállalat. A csalók hálózata nemcsak hamisított termékeket hozott forgalomba, de olyan árucikkeket is, amelyeket a NEC egyáltalán nem gyárt.

Hirdetés

A cég egyelőre nem látja tisztán, hogy mely termékek származnak saját kínai és tajvani szerződéses beszállítóiktól, és melyek a rajtuk kívül álló hamisító szindikátustól - közölte Yasuhito Jochi, a NEC szóvivője. Beszámolója szerint részletes információkkal csak a későbbiekben tudnak szolgálni, ugyanis a nyomozás még javában tart.

A NEC márkanevet illetéktelenül feltüntető billentyűzetek, írható CD- és DVD lemezek, valamint MP3 lejátszók kerültek a piacra, köztük nem egy olyan darabbal, melyet a cég eredetileg sem gyárt szükségképpen. A hamisítással okozott kár mértéke egyelőre nem ismeretes.

A vállalat először 2004-ben szembesült a problémával, amikor egyre több ügyfelük érdeklődött olyan termékek felől, melyeket ugyan a NEC márkanév alatt vásároltak meg, mégsem a cég gyártotta őket. Az International Herald Tribune riportja szerint mintegy ötven kínai, tajvani és hong kongi gyártóüzem érintett az ügyben. Kína a hamisított termékek és szoftverek igen jelentős kibocsátója, ez pedig számos feszültség forrása az ázsiai ország és a világ többi része, főként az Egyesült államok között.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.