Hirdetés
. Hirdetés

Ismét a HP a világ legnagyobb PC-gyártója az IDC szerint

|

Kiválóan teljesített a HP Észak-Amerikában, főként ennek köszönheti, hogy megelőzte a Lenovót.

Hirdetés

Erős küszködés jellemezte a PC-piacot 2017 első negyedévében, a HP ugyanakkor jó eredményeket ért el, melynek köszönhetően az amerikai cég ismét a világ legnagyobb PC-gyártójává lépett elő az IDC adatai szerint, visszavéve a top pozíciót a Lenovótól.

A globális PC-szállítások 60,3 millió egységet tettek ki az időszakban, ami 0,6 százalékos növekedést jelentenek 2016 első negyedévéhez képest. Az IDC korábban 1,8 százalékos csökkenést jelzett előre a negyedévre, vagyis a pozitív eredmény annak a jele lehet, hogy a PC-piac erőre kapott. Mindenesetre 2012 első negyedéve óta most először valósult meg negyedéves növekedés az iparágban.

A Lenovo 2013-ban taszította le trónjáról a HP-t, és azóta az idő nagy részében megtartotta vezető pozícióját a PC-piacon. A HP-t főként a világszerte erős laptop eladások röpítették a top pozícióba. A kérdés az, hogy az amerikaiak meg tudják-e tartani a vezető szerepet ebben a valaha jobb napokat megélt szektorban.

A Gartner szerint még mindig a Lenovo a legnagyobb gyártó. A két piackutató számai azért különböznek egymástól, mert másképpen mérik a PC-szállításokat. Így például a Gartner nem számítja be a Chromebook eladásokat. A Gartner 62,2 millió egységben állapította meg az első negyedévben leszállított PC-k mennyiségét, ami 2,4 százalékos csökkenésnek felel meg.

Abban mindkét cég egyetért, hogy a PC-eladásokat a magas árak vetik vissza, ami a NAND és DRAM lapkák hiányára vezethető vissza. Ráadásul az alkatrészárak további emelkedése várható az elkövetkező hónapokban, ami kedvezőtlen hatással lehet a személyi számítógépek árára. Ettől függetlenül azt várják a piaci elemzők, hogy a vállalatok frissíteni fogják számítógép-parkjukat, és többet fognak költeni laptopokra és asztali gépekre.

Ami a konkrét számokat illeti, az IDC adatai szerint a HP világszerte 13,1 millió számítógépet értékesített, ami 13,1 százalékos növekedésnek felel meg az előző év azonos időszakához képest, és 21,8 százalékos piaci részesedést eredményez. Ezzel szemben a Lenovo 12,3 millió számítógépet adott el, ami csupán 1,7 százalékos növekedést jelent. A harmadik helyen a Dell áll 9,6 millió eladott számítógéppel (6,2 százalékos növekedés), a negyedik az Apple 4,2 millióval (4,1 százalékos növekedés), az ötödik helyen pedig az Acer végzett 4,1 millió eladott PC-vel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.