Hirdetés
. Hirdetés

IT-cégek a Pegazus 2010 díjazottai között

|

Idén immár harmadik alkalommal adták át a Pegazus Díjat, Magyarország legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalkozásainak. A december 2-án, a Budapesti Történeti Múzeumban megrendezett gálán két kategóriában díjazták a hazai eminenseket.

Hirdetés

A Pegazus-díj a kiemelkedő növekedést felmutató magyarországi kis- és középvállalkozásokat ismeri el: a tizennyolc díjazott nyilvános árbevételi adatainak összevetése alapján a cégek éves szinten átlagosan kétszeres árbevétel növekedést értek el a vizsgált, 2007 és 2009 közötti időszakban.

?Ez a kiemelkedő növekedési eredmény is mutatja, hogy a gazdasági válság hatásai ellenére van a magyar gazdaságban tartalék és potenciál. A díjazott vállalkozások teljesítménye annak fényében jelent igazi fejlődési mintát és pozitív példát, hogy 2009-ben nagyszámú, összesen több mint 78 ezer kis- és középvállalkozás volt kénytelen befejezni tevékenységét" - fogalmazott Tüske Tamás, az Enterprise Investors ország igazgatója.

IT-cégek Magyarország legjobbjai közt

A hazai vállalatok két kategóriában nyerhették el a rangos elismerést. A ?Feltörekvő" kategóriában a 2009-ben 500 millió és 2,5 milliárd forint közötti, a ?Piacvezető" kategóriába pedig a 2,5 milliárd forint feletti árbevételt elérő cégek szerepeltek.

A ?feltörekvők" közül a közép-magyarországi régió legjobbjának az Escalion Hungary Kft.-t találta a zsűri; a cég innovatív, online fizetési szolgáltatásokat nyújt éves szinten átlagosan több mint tizenhatszoros árbevétel növekedést ért el a 2007 és 2009 közötti időszakban.

Szintén Közép-Magyarországon tevékenykedik a PROLAN Irányítástechnikai Zrt, amelyet a piacvezető vállalatok között találták a régió legjobbjának. A cég fő profilja vasúti és villamos energia ipari irányítástechnikai eszközök fejlesztése, gyártása, alkalmazása, komplex rendszerek szállítása: a tervezés, szoftver- hardverfejlesztés, mérnöki szolgáltatások, szerelés és szerviz. A társaság 2007 és 2009 között 71 százalékos átlagos éves árbevétel-növekedést tudott felmutatni.

A piacvezetők kelet-magyarországi legjobbjának szintén egy IT-vállalatot választottak: a PR-TELECOM Távközlési, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. teljes körű szolgáltatásokat nyújt a telekommunikáció területén, ideértve a kábeltelevíziós-, internet- és vezetékes telefonszolgáltatásokat. A cég tizenöt százalékos átlagos árbevétel növekedést ért el évente a vizsgált időszakban.

Az adományozók

A Pegazus 2010 Díj adományozói az Enterprise Investors magán- és kockázati tőkealap-kezelő vállalat, az Ernst & Young vezető könyvvizsgáló, adó, tranzakciós és üzleti tanácsadási szolgáltató, a White & Case nemzetközi ügyvédi iroda, valamint a Dun & Bradstreet, nemzetközi cégminősítő.


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.