Hirdetés
. Hirdetés

IT-cégek a világ legcsodáltabb márkái közt

|

Az Apple immár ötödik éve végez a világ legcsodáltabb márkáit tartalmazó lista élén. A rangsorban egyébként több más IT-cég is előkelő helyen szerepel.

Hirdetés

Az Apple ötödik éve végez az élen a világ leginkább csodált vállalatainak felmérésében, amelyet a Fortune magazin és a Hay Group tanácsadó cég készített. A kutatásból kiderült: ezt a céget még ikonikus vezetőjének halála sem tudta megingatni a hatékony és sikeres vállalatok toplistájának első helyén. A világ leginkább csodált vállalatai a gazdasági változások, a technológiai fejlődés és a felerősödött globalizáció ellenére évek óta ugyanolyan üzleti gyakorlattal érik el sikereiket – olvasható a tanulmányban.

A tanulmány összegzi azt is, hogy mely jellegzetességek tették lehetővé összesen 12 cég számára, hogy tartósan is megelőzzék versenytársaikat. A négy kulcstényező: Nagyon tudatosan építik fel a vállalat szervezetét annak a stratégiának megfelelően, amelyben hisznek; a vállalaton belüli sikeresen menedzselik az innovációt és a jó ötleteket; nagy hangsúlyt fektetnek a megfelelő emberek megtalálására és fejlesztésére; a vezetőfejlesztés és a tehetségmenedzsment kiemelt szerepet játszik a működésükben. A hosszabb ideje így működő vállalatok képesek folyamatosan magukhoz vonzani és megtartani a legjobb tehetségeket. Jobban is teljesítenek iparági versenytársaiknál, és gyakran az egész piacnál is.

A sorrend: Apple, Google, Amazon, Coca-Cola, IBM, FedEx, Berkshire Hathaway, Starbucks, Procter and Gamble, Southern Airlines

A legfrissebb felmérés szerint az Apple mögött egyedül a Google volt képes tartósan megőrizni pozícióját a tizenkettek listáján, ők továbbra is a második helyen állnak. A harmadik helyre viszont nagyot lépve előre az internetes kereskedelemmel foglalkozó Amazon.com került, amely sikerét nagy részben köszönheti Kindle nevű e-könyvolvasója hatalmas népszerűségének. A listán még két nagy ugrás fedezhető fel, az idén fennállásának 100. évét ünneplő IBM és a Starbucks kávéház-lánc lépett hét, illetve nyolc helyet előre.

„Az elmúlt 15 évben sokszor változott a világ leginkább csodált vállalatainak listája, de azok tulajdonságok, amelyek a kiemelkedő teljesítményt lehetővé teszik számukra, ugyanazok maradtak” – említette Mel Stark, a Hay Group alelnöke. „Napjaink bizonytalan üzleti környezetében talán minden eddiginél fontosabb, hogy a cégek különös figyelmet fordítsanak arra, hogy képesek legyenek helyzetbe hozni és fejleszteni a tehetséget. És ez nélkülözhetetlen a sikerhez.”

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.