Hirdetés
. Hirdetés

Váratlan szereplő jelent meg a nemzetközi játékfejlesztő piacon

|

Egyre több nemzetközi játékstúdió nyit Brazília felé.

Hirdetés

Múlt hét pénteken ért véget a második Brazil Games Week, amely során a dél-amerikai országban készülő videojátékokra, ezen keresztül pedig a brazil videojáték-iparra hívták fel a világ figyelmét. Ahogy testvérlapunk, a GameStar megírta, a brazil külügyminisztérium komoly lépéseket tett annak érdekében, hogy nagyobb figyelem - ennek köszönhetően pedig befektetői pénz - irányuljon az országba.

Ez már csak azért is tűnik jó döntésnek, mert egy nemrég publikált kutatás adatai szerint a bő 217 milliós ország lakóinak 75 százaléka, azaz szűk 163 millió ember játszott a tavalyi év során valamilyen videojátékkal. Az országban jelenleg 1009 játékfejlesztő cég működik, összehasonlításként 2018-ban még csak 375 ilyen vállalkozást tartottak számon. Ráadásul a fejlesztő cégek egy része a saját munkáikon túl máshova is bedolgozik, így a brazil játékipar nem áll meg az ország határainál.

Hirdetés

Fordítva is igaz: a külföldi cégek is egyre jobban érdeklődnek a brazil piac és a brazil szakemberek iránt. Csak idén tavasszal négy helyi stúdió is megállapodást írt alá olyan nagy külföldi cégekkel, mint az Oktagon Games, az Aquiris Game Studio, a PUGA Studios és a Rogue Snail. Az ország egyébként a legjelentősebb latin-amerikai piaca a videojátékoknak, világszerte pedig tizedik a sorban.

A játékvilág Brazíliára figyel

Ahogy a Brazil Games Week weboldalán is írják, a helyi játékipar ilyen mértékű fejlődésére - figyelembe véve az országban működő cégektől kikerülő munkák minőségét is - már a nemzetközi piac is felfigyelt. A tavalyi év során az említett fejlesztők 57 százalékának volt valamilyen nemzetközi bevétele is - igaz, ebben jelentős szerepe volt az okostelefonos applikációkat forgalmazó Apple Store-nak és a Google Play-nek, valamint a videojátékok piacának egyik központi PC-s szereplőjének, a Steam játékáruháznak is. Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy csak a brazil felhasználókhoz jutnának el az országban fejlesztett játékok: a brazil alkotások fő felvevőpiacának az USA és egész Latin-Amerika számít, de nem elhanyagolható Európa, Kanada, Japán és Kína részesedése sem.

A brazil külügyminisztérium - illetve a vele együttműködő ApexBrasil befektetési ügynökség, valamint az ország játékfejlesztőinek érdekvédelmi szövetsége az Abragames - nem tervez lassítani: 2023-ban már kifejezetten a nemzetközi piacokat céloznák, azzal a nem titkolt elvárással, hogy globálisan erősítsék a brazil stúdiók elérését és jelenlétét. Ennek megfelelően jövőre komoly erőket mozgósítanának a kanadai, amerikai, brit és portugál piacok meghódítása érdekében, de szeretnék megvetni a lábukat Németországban, Japánban, Spanyolországban és Finnországban is.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.