Hirdetés
. Hirdetés

Jelentősen megváltoztak a tulajdonosi viszonyok a 4iG-ben

|

Változik a 4iG elnök-vezérigazgatójának, Jászai Gellértnek a befolyása is a társaságban.

Hirdetés

A 4iG a korábban elhatározott alaptőke-emelésekhez kapcsolódóan új részvényeket bocsátott ki, a 176,1 millió darab törzsrészvény megkeletkeztetése a március 21-i értéknappal meg is történt. Az új részvényeket később vezetik be a Budapesti Értéktőzsdére az eddig 103 millió darab mellé.

Az új papírokból 116,4 millió darabot az iG COM Magántőkealap szerzett meg, míg a német Rheinmetall 50,2 milliót vett. A török Calik Holding pedig 9,4 millió 4iG-részvényhez jutott - írta a Világgazdaság.

Hirdetés

Az új részvények megvásárlása azt jelenti, hogy az eddigi közvetlen részesedéssel nem rendelkező iG COM tulajdoni hányada 41,68 százalékos lett. A Rheinmetall részesedése az eddigi 24,1-ről 26,9 százalékra emelkedett, míg a KZF Vagyonkezelő a megnövelt részvényállománynak már csupán 10,4 százalékával rendelkezik az eddigi 28,2 helyett. A Bartolomeu Investments pedig az eddigi 5,05 százalék után már csak 1,87-ban szavazóképes.

Változik a 4iG elnök-vezérigazgatójának, Jászai Gellértnek a befolyása is a társaságban.

Egyrészt a KZF Vagyonkezelő cégen keresztül csökkent a részesedése, másrészt az iG COM-on keresztül, mivel a magántőkealap alapkezelőjének (iKON) ő az egyedüli részvényese, jelentős befolyást szerzett. Jászai Gellért közvetett módon eddig 33,9 millió darab 4iG-részvényt tartott, ami most 150,3 millióra nőtt, az elnök-vezérigazgató szavazati joga 33,2-ről 54 százalékra emelkedett.

A tőkepiaci törvényben szereplő határértékeket több tulajdonos is átlépte. Ezek közül a legfontosabb, hogy az iG COM átlépte a 40 százalékos értéket, a Rheinmetall pedig a 25-öt.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.