Hirdetés
. Hirdetés

Jobbá teszik az emberek életét az önkéntesek

|

A Vodafone Magyarország életében komoly hagyománya van az önkéntességnek: a dolgozók nem csupán az ünnepi időszakban, hanem egész évben válogathatnak a különböző önkéntes programok között. Ez 2018-ban sem volt másképp: a Vodafone önkéntesek a hátrányos helyzetű térségek iskoláinak digitális felzárkóztatása mellett komoly szerepet vállaltak az idősek, hajléktalanok, valamint az állatok életének jobbá tételében.

Hirdetés

A Vodafone-nál nagy hagyománya van az önkéntességnek - a vállalat alapítványa egy jól szervezett önkéntes közösséget működtet, amely országszerte nyújt segítséget rendszeresen mindazoknak, akik rászorulnak. A tevékenységi körük pedig igen széles palettán mozog.

Az év elején 25 önkéntes látogatott el a szentmártonkátai Székely József Református Általános Iskolába, ahol amellett, hogy kifestették az iskolát, biztonságos internetoktatással és kvízzel segítették a tanulókat, tanárokat egyaránt. A kecskeméti Béke Általános Iskola is kapott segítséget: a laptop adományozás mellett fizikai önkéntes munkával is segítették az iskolát.

Hirdetés

A következő jelentősebb önkéntes akció keretében, a márciusban esedékes nőnap alkalmából a Vodafone önkéntesei egy hajléktalan szállón jártak, ahol egy-egy szál virággal, képeslappal kedveskedtek a hölgyek számára. Emellett 250 főnek elegendő meleg étellel várták vacsorára a szálló lakóit. Ebben a hónapban a hajléktalanok mellett az időseken volt a hangsúly: a Vodafone önkéntesek a dunavarsányi Idősek Otthonát is meglátogatták, ahol már visszajáró vendégeknek számítanak, hiszen rendszeresen segítik és szépítik meg a bentlakók napjait.

Nyáron az iskolalátogatások helyét az állatmenhelyek vették át, ahol az önkéntesek besegítettek a gondozásba, sőt, néhány állat új gazdára is talált nekik köszönhetően. A nyár másik fontos akciója az erdőmentés volt, amelynek keretében egy konténernyi szeméttől tisztították meg a Naplás-tó környékét.

A Vodafone Alapítvány számára kiemelten fontosak a gyermekek, így az iskolakezdés időszakában is a jótékonyság állt a középpontban. Ahogy minden tanév szeptemberében, úgy 2018-ban is meghirdették a dolgozók körében a tanszergyűjtő akciót, melynek keretén belül több iskolának adtak írószerekkel megtömött dobozokat.

Szintén a Vodafone Alapítvány hagyományai közé tartozik a december 6-i Mikulás ünnepség, melyet már évek óta a vállalat második otthonában, Miskolcon rendeznek meg. A Mikulás harminc Vodafone önkéntes kíséretében közel 400 hátrányos helyzetű gyermek arcára csalt mosolyt. A Mikulás különleges színházi előadás zárójeleneteként érkezett meg a nézők közé, amelyet követően minden gyermek ajándékcsomagot is kapott.

December első felében az Alapítvány arra buzdította a munkatársakat, hogy nem használatos, azonban mások számára örömöt rejtő adományaikat hozzák el, hogy eljuttathassuk a Digitális Iskola Programban résztvevő iskolák kisdiákjai számára, ezzel is több ajándékot csempészve a karácsonyfájuk alá. Nekik köszönhetően annyi ajándékcsomag gyűlt össze, hogy három iskolában szinte nem maradt olyan gyermek, aki ne tudott volna hazavinni egy kis csomagot.

Az ünnepi időszak jótékony akcióit a hagyománynak megfelelően a karácsony előtti utolsó munkanap ételosztó akciója zárta. Húsz önkéntes a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével Csepelen számos hajléktalan és nehéz körülmények között élő nagycsalád napi étkezésében tudott így segítséget nyújtani.

A Vodafone Magyarország Alapítvány 2018-ban is számos lehetőséget kínált munkavállalóinak az önkénteskedésre, melynek révén nagyon sok rászorulónak nyújtottak segítséget. A vállalat jótékonykodás melletti elkötelezettségét bizonyítja az is, hogy a munka törvénykönyvében előírt évi két napon felül a vállalat további két napot biztosít önkéntes tevékenységre, amelynek keretében a dolgozók a cég által szervezett önkéntes programokon vehetnek részt. A 2019-es évre pedig természetesen a közösség további fejlesztése, bővítése és a lehetőségek szélesítése a Vodafone Alapítvány célja.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.