Hirdetés
. Hirdetés

Kiesett a TOP 5-ből az okostelefonos piacon a Nokia

|

Viszont alapmobilokkal együtt még mindig a második legnagyobb a finn cég.

Hirdetés

Az IDC legfrissebb adatai alapján az idei harmadik negyedévben összesen 444,5 millió darab mobiltelefon talált gazdára, amely az egy évvel ezelőttihez képest 2,4 százalékos növekedést jelent. Az alapmobilok eladásai ettől függetlenül jelentősen csökkentek, viszont az okostelefonok piaca az előzetes becsléseket meghaladva 45,3 százalékkal nőtt.


A komplett mobilpiacot tekintve az idei harmadik negyedévben az első számú gyártó a Samsung volt (105,4 milliós eladás / 23,7 százalékos részesedés), a koreaiakat a Nokia (82,9 millió / 18,7 %), az Apple (26,9 millió / 6,1 %), az LG (14 millió / 3,1 %), és a ZTE (13,7 millió / 3,1 %) követte. A külön meg nem nevezett gyártók összesen 201,6 millió telefont adtak el, a piaci részesedésük együtt 45,3 százalék volt.


Az okostelefonok terén már nem volt ekkora sikere a Nokiának, hiszen a harmadik negyedévben a nem is oly régen még piacvezető gyártó már be sem fért a TOP 5-be, amely rendkívül kellemetlen annak fényében, hogy az utóbbi két évben fogyasztói szempontból mondhatni hibernált állapotban lévő RIM a harmadik helyet kaparintotta meg a listán.


Az okostelefonos piacot az előző negyedévben talán nem meglepő módon a Samsung vezette (56,3 milliós eladás / 31,3 százalékos részesedés), a második helyet az Apple szerezte meg (26,9 millió / 15 %), a harmadik a már említett RIM lett (7,7 millió / 4,3 %), a negyedik helyen a ZTE állt (7,5 millió / 4,2 %), míg az ötödik helyre a HTC teljesítménye volt elég (7,3 millió / 4 %). Az többi gyártó összesen 74,4 millió okostelefont adott el, a piaci részesedésük 41,2 százalékra jött ki.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.